Ha most titokban Krisztus Urunk látja a Facebook profilokat, vagy talán neki is van egy álnéven, akkor mosolyog. Mosolyog, akárcsak én. Különös, milyen sokan vallják meg, vállalják fel. Különös, milyen sokan tartják igaz kereszténynek magukat az ismerőseim közül. Jó ez így. Csak csendben teszem hozzá, remélem mindez nem csupán divat, trend és egy habkönnyű megosztás a digitális avatarjaink között… Feltámadt Krisztus! – mondják a görögkatolikusok húsvét szent vasárnapján. Valóban feltámadt! – válaszol az, aki hallja.

Tegnap a híradóban érdekesen fogalmaztak. Úgy mondta a műsorvezető, hogy Nagyszombaton Krisztus feltámadásáról elmélkednek a hívők. Ha most kinézek az ablakon a „feltámadt”, megújult természet zöldjében, az ünneplőbe öltöztetett gyerekek mosolyában, a szentelésre vitt finomságok illatában, talán meg lehet látni, meg lehet érezni ennek az elemi erejű ünnepnek a jelentőségét.

Olvasom, hogy Nagypénteken Krisztus alászállt a pokolba. Alászállt, hogy oda is rendet, harmóniát vigyen. Felszámolta a bűn halálgyárát. A hosszú évezredek után az örök élet kegyelmét hozta ajándékba. Majd, amikor a szeretet ereje ott is győzött, elindult fölfelé…

Micsoda történet ez, micsoda pompás és megnyugtató történet. Húsvétkor Krisztus feltámadásáról és mennybemeneteléről elmélkednek a hívők. Csak legyen idő rá, csak legyen hit hozzá, csak legyen benne végtelen szeretet.

Reflex...

A bokatörésem utáni négy hét, magát az időt magát adta nekem. A végtelen percek, órák és napok ajándékát. A mozdulatlanság kegyelmét és a várakozás örömét. Egy belső utazást, szembesítést. Szembesítést az ösztönök fenevadjával, a becsvágy bestiájával, a szeretet koldusával. Szembesítést az egóval, hogy képes vagyok-e nevelni, ezt a sárkányfog veteményt. A várakozásban ott a siker lehetősége. Mert a várakozás maga a remény és egy falat, mézédes boldogság ígérete…

Et resurrexit tertia dei…