Ki aludt tegnap éjjel a Bujtosi-tenger partján?
Fesztivált. Fröccsöt. Könnyű selyembe csomagolt, nevető lányokat. Parov Stelart. Happy Endet. Mindent ígér a korán jött nyár. Ébren álmodsz. Tegnap este a Bujtos-tenger partjáról felszállt az első füst. Olyan szalonnaillat volt a környéken, hogy a jóisten is itt aludt el egy padon. A sirályok nem pletykáltak, a kacsák meg körbeülték, így vigyázták az álmát. Az őszinte alázat több ér a magányos böjtölgetésnél - mondta valaki és bólogattak. Az őszinteség meg a vágynál - tették hozzá a csillagok. A közös párna csendes melege hozzon áldást rátok...
A böjti töltike…
lyenkor tavasszal, itten Szabolcsországba, - lévén a jó, keményfejű káposzta hiánycikk- valami másba kell „őtöztetni” a tőteléket... Így készül a tőtike. A tormaleveles változat! A tormalevél ugyanis igen nagy barátságban leledzik a tőtelékféleséggel. A jó asszonyok ilyenkor már kezdik nézegetni, hogy a torma milyen viszonyban van a tavasszal. Ha nagy a barátság, gyönyörű, zsenge levelekkel gazdagítja a világot. A gurmék pedig szépen csipegetik ezeket a fiatal hajtásokat. Majd egy kis mosás után, ecetes forró vízzel nyakon öntik őket. Ebben a forró fürdőben hagyják kihűlni a mérgesen zöld leveleket és, akkor a finom női kezek, mint az igazi káposzta esetében, hegyes gúlákba hengergetik a tölteléket. A főzése, már hasonlatos a káposztához. Lassú tűzön, gyöngyözve kell megroggyantani a félkész töltikék fürdőjét. Lassan, komótosan kell elkészíteni, hogy az ízek ne hirtelen felindulásból, kapkodva házasodjanak össze, hanem őszinte szerelemmel, hosszan, elnyújtva legyenek egymáséi. Hogy a zöld szín ne árválkodjon, a töltikét is érdemes, jóféle otthon főzött paradicsomlével megkoronázni. Aztán hagyni a fenséges étket a gőzben. Majd jöhet az éhes, mérges, korgó gyomor kibékítése a mennyi falatokkal…
Honnan lehet tudni, hogy jó idő van?
Például onnan lehet tudni, - internet és időjósók nélkül is - az idő jóféleségét, hogy minden nyíregyházi (esetünkben eredetileg bátori) elzarándokol Tokajba. A nyírségi ember számára a Tokaji-hegy, a Kopasz, nagyban hasonlít a mekkai Kába kőhöz. Jönnek a népek, jól körbejárják, körbeülik, körbe fényképezik. Nyalják a fagylaltot, veszik az édes bort, meg nagy nyájasan elfogyasztják a kötelező halászlevet. Pedig a Kopasz nem egy különleges meteorit. Bár vagy 10 millió éve köpte magából az izzó lávát, volt ideje megszelídülni. Ebben a nagyra nőtt „kunhalomban” a riolittól a bazaltig van mindenféle kavics, kőzet, meg tartalom. Tarka a képlete, mint az őt tisztelő összemosott népek genetikája. Ki tudja már, hol van bennünk a tót, a ruszin, a sváb, a lengyel, a görög, az örmény és akad-e bennünk egyáltalán vereckei magyar vér? Mindegy. Akit jó idő esetén Tokaj, a hegy, meg a hegy leve vonz, az nekem már magyar…
