Valakinek jönni kell, aki mindenkit megtanít beszélni. Megtanítja, hogyan kell előcsalogatni a szavakat a szív leghátborzongatóbb üregeiből is. Ahol egyszerre él, szerelem, gyűlölet. A mélyből, ahol már nem a sejtek, a szövetek tapinthatóak, hanem az isten első és utolsó lehelete. Ha elég bátor lennék és kipréselném a szívem, talán egy apró fiolára valót kinyerhetnék az isten leheletéből. De nem én leszek, aki a szívetekbe csepegtetett transzcendenssel megajándékozlak Benneteket. Nem én leszek, aki a sarki fény alatt fagyasztja kristállyá a könnyeit, hogy karikagyűrűitek éke legyen. Nem szállok le tengerek mélyébe beszélni kagylókkal, hogy most az egyszer ne a szépség, hanem az értelem gyöngyeit hizlalgassák az olajtól senyvedő világtengerek mélyén.

Nem én vagyok az, aki összhangba hozza a szavakat, a szívvel és értelemmel. Még imám sincs a fájdalomra, nem tudok mosolyt ajándékozni senkinek sem. Hátizsákomban néhány megszikkadt szendvicsnél nincs több.

Csak ígérni tudok. Csak a hírt hozom felőle, hogy megjön. Megjön a kibillent, önmagából kifordult világ csősze. Megjön és nagy levegőt vesz. Fájni fog neki a világ, de nem szól semmit. Egyenként állítja maga elé a betegeket, a szerelemben csalódottakat, szeretteiket veszítőket, az elesetteket, a kilátástalanokat, a reményben is csalódottakat. Nem szól semmit, csak int és akkor a rosszak rossza elhagyja a lelkeket. Kipárolog belőlük, mint a pára.

Soha úgy nem aludt még ember. Soha olyan mélyen, olyan tisztán nyöszörgő vagy éppen vágytól pettyes álmok nélkül.

Megígérem Nektek, hogy egyszer megjön. Még a mi életünkben. Ha ő segít, a törött egybe kel, ha ő segít a fájó mosolyba vált. S ülünk a parázsló tűz mellett. Belebámulunk.

Ne kérdezz semmit az életről. Nem értek hozzá. Ne kérdezz semmit tegnapról, jégesőkről és viharokról. Nem emlékszem már, mennyire féltem, hogy rettegtem, hogy soha nem lesz vége, hogy soha nem jön el, hogy néhány mosoly után az élet leereszt, mint egy sarokban felejtett gumimatrac…

Ne kérdezz semmit a boldogságról. Róla nem beszélhetek. De ha görög éjszakákon feleselni kezdesz a tengerrel, kelet felé fordulva meglátod Őt… Ahogy a lelke a vizek felett lebeg…