Amikor a romantikus lélek hallgat, akkor semmi mást nem tesz, csak egy olyan kábel után rohangál, amivel képes rácsatlakozni a világ szívében fortyogó magmára. Képes, akár illegálisan is letölteni a bolygó EKG hegyeit. Suta sorok. Suta magyarázat arra, hogy hová tűnt a lázas, össze-vissza dumáló kisfiú, aki már 2008 óta rója a szövevényes sorokat. Hol van a magát újságírónak képzelő kölök? Hol vannak azok a nehéz, lázas napok, amikor minden, korábban összepréselt ajak közül valami kristálytiszta, meglepően őszinte gondolat született, amivel aztán meg lehetett szólítani a világot.
Kiégtünk Vladimir? Beledobtalak a levesbe. Megégett a lábad feje. Pedig emlékszel? Forró csokoládé kúszott a nők köldöke felé és nyaltuk a világot, mintha csak erre születtünk volna. Faludy volt az isten. Verseit motyogtuk miközben ujjaink spagetti pántos tangákat gyűrtek vadul.
Amikor két test egyesül, angyalok ülnek az ágy végébe. Amikor egy nő és egy férfi egyesül, a legszebb angyalok ülnek az ágy végébe. Nézik, habzsolják a real-time, szaporodási ösztönre és kémiára fogott érzéki pornót. A nagy kegyelemet, az Öreg ajándékát.
Kiégtünk Tárkony Úr? Fejünk az egekben, vágyaink a disznók előtt, a koszos malacok között. Befeküdtem a sárba, de a fejem tiszta maradt. Goethébe kapaszkodtam. Hogy az igaz ember, majd igaz utat, hogy a bűn közben is tudja, melyik a helyes út. De nem álltam ellent. Uram, gyenge a test és erős a bennük munkálkodó rosszaság.
Kiégtünk Halál Úr? Jött a danse macabre. Jött egy rezesbanda képében és egy utolsó tangót kínált fel egy nyári teraszon. Apák ágyában háltam, lányaikkal. Anyák poharából ittam kéjt és csilingelve csókoltam, akár egy kisvonat.
Kiégtünk tajtékos Napok! Amikor mezítláb táncoltunk az éjjeli országúton és viharban kerestük a gyönyört. Testünkön egyszerre folyt a veríték és a sűrű szemű eső.
Kiégtünk kedves Kamera Úr? Csak a szemünk nem öregszik.
Néztük a Vidort, akár a Jesenicei öbölben a két makrélát kergető delfint és vártuk, hogy valaki, egy halból köpött Jónás, egy égő csipkebokorban edzett férfi, egy lajtorján csúszó remete vagy éppen egy oszlopon prédikáló rabbi intsen; megérkeztetek. De semmi.
Úgy imádkozunk már, mint a tolvajok. Úgy imádkozunk, mint a profi rablók. Minden szavunk arany. Minden kérésünk dicséret és nyelvünk sima, mint egy káderé.
Isten, ha adnál egy nagy füzetet, amibe minden nap csak egy mondatot kellene írni a szerelemről és hosszú életet adnál. Hosszú, sűrű napokat. Hosszú, nehéz napokat, melyeken a lélek úgy ömlik ki, mint a rizses zsákocska és pereg a mag. Pereg a magvas gondolat, akkor bizony megírnám az enciklopédiád uram. Szerelemről, szeretetről. Csak egy mondat. Egy évben 365. Egy évtizedben 3650-nél is több. Gyűlne a hang, a szó, gyűlne a mondat és akkor egyszer csak visszaolvasva, mint felfelé hajózva a Neretván, rádöbbenne az ember, hogy körbeölel minden tudás. Így tanulnánk meg a Mester nyelvét. Így lenne miénk minden árva Margarita. Így lenne minden csók tudomány és minden szeretkezés kísérlet az örökkévalóság elnyerésére.
Élni kell. Nincs mese. Élni kell a Vidoron miközben Kaszás Gergő, Pokorny Lia, Alföldi Robi, Bozó Andi, Mucsi Zoli, Csákányi Eszter, Ónodi Eszter, Fullajtár Andrea, Kern András játszik. Pálos Hanna pedig csodabogár a borostyánomban.
Az igazi nosztalgia az, amikor az elsőket idézed meg. Például, amikor először olvastam el Solohov Csendes Donjának első kötetét, amikor először villanyozódtam fel a Szabó Páltól, amikor először taglózott le James Jones világa a Most és mindörökkében. Amikor először égett belém az Othello és Shylock.
Furcsa ez. Az ember először megtanul körülményesen, körmondatokban, idegen szavakkal. Az ember megtanul játszani, mint egy ripacs, széles gesztusokkal, nevetségesen. Az ember megtanul egyre hangosabban, nevetni, hörögni, krákogni. Aztán egyszer csak megáll egy tükör előtt. Meg sem ismeri, utálja ezt a művi, kitanult, kiégett arcot. Rádöbben, hogy az lenne a legjobb, ha egyetlen szóba, mint egy gyémántból készült dobozba. Egyetlen szóba képes lenne belesuttogni az élet értelmét.
Tanulj meg játszani, tanulj szavalni, énekelni és hangszeren játszani. Ne gyűjts, ne félj, csak szeress. Ennyi. Ez legyen a síromra írva. Ha vándor megállsz. Olvasd el bátran. Nevess. Igyál egy pohár tiszta pálinkát az egészségemre.
Splitben, ahol fényesre járták a márványt az emberek, láttam egy esküvőt és egy énekest. A modern bárd mellett, apró párnákon nők ültek, kezükben nagy poharakban Plavac. Kortyoltak egyet és közben a csillagokat néztek. Távol jártak, messze a Diocletianus rendelésére emelt falaktól. Ott jártak, ahol férfiak születnek. Olyan szép bőrű, ritka szőrű, szögletes állú, állhatatos férfiak. A férfiak pedig az álmodozó lányokat nézték és megértve vágyaikat, szép bőrű, szögletes állú és állhatatos férfiakká váltak.
Mindenki mást szeret ebben a városban! – nevetett a vőfély egy sarokkal odébb. Mindenki más után koslat. Mindenki másra büszke. Mindenki más istenhez imádkozik, mindenki mással, máshol lenne boldog. Mindenki mással kötne házasságot. És miközben megy a kergetőzés felváltva nevetnek és sírnak. Pulyák lakják ezeket a régi falakat! Pulyák fészkelték be magukat és a kapualjakban minden este macskák és óvatlan párok párosodnak. Egyszer itt akartam szerelmes lenni, de boldog boldogtalanságomban hazáig szaladtam. Hozzád…
Úgy tartalak magamnál, mint az éjszakát. Úgy tartalak meg, mint egy féltve őrzött bort. Úgy vagy az enyém, mint anyám szeretete, ami billogként billeg a szívemen. Amikor szeretlek, anyámat szeretem benned és a nőt, aki képes kiszakajtani anyám karjából, csábítani a szilvakék éjszakába és úgy nyitod meg magad, mint amikor a Ringló gyümölcsét két újjal túrom ketté, hogy a csontos mag szinte kicsusszan, kiröppen a mézes rostok közül. Pálinkát főzök a szerelmedből. Sokszor párolom, sokszor leszűröm. Nem akarok mást csak a színtiszta cseppeket, melyek édesen marnak vérpettyes csatornát a szívemig.
Mire felnőttem meg is öregedtem.
Így hát sosem voltam felnőtt.
Ugye nem haragszol ezért?
Ugye nem…
