Vajjon a halandó igaz-é Istennél: az ő teremtője előtt tiszta-é az ember? (Jób 4/17)

Vajon megrendülne-e a hite, ha a felekezete papjairól nagyon is világi stiklik derülnének ki? – kérdezi az ügyvéd. Fekete talár, zöld nyakkendő. Mintha egy darab mesterséges szabadságot, egy falat jogperelt rétet kötne a nyakába.

Próbálom elképzelni a pokol nélküli világot. Szent Péter időnként Zorbát küldi a kapuba, aki roppant basszusával úgy ráijeszt, az amúgy is beszari lelkekre, hogy azok majdnem hazáig szaladnak. Aztán, amikor már a sírásra, meg fogcsikorgatásra kerül a sor elneveti magát, és mind a 32 fog villog. Nevet, mert tudja, nincs pokol, talán még bűn sincs, csak az isten végtelen kegyelme.

Néha azt szeretném, ha lakat kerülne a számra. Játsszunk csendkirályt! Játsszunk belül élőt, befelé beszélőt. Játsszunk némát, bűntelent, bölcset, játszunk kétségbeesettet….

Amikor megy haza és közben a kínzó, igazságot óhajtó gondolatok, mint hideg, sziszegő kígyók kúsznak végig bokán, csuklón, szíven, akkor hal szeretne lenni. Rántott hal.

Van-e jogom megrakni a tűzet? Van-e jogom kétségbe vonni a nagy tervet? Van-e jogom kételkedni? Van-e jogom meghátrálni, csöndben maradni? Van-e jogom ítélkezni, befolyásolni, információkkal üzérkedni? Van-e jogom élni???

Ma a sötétségbe csavart kertben valaki szemezett velem. Szárnya volt és megnyugtatóan csillogott a szeme. Valaki ma éjjel a kertben, azt súgta: ne félj! Ma éjjel valaki azt mondta: járj hited szerint! Bátortalan lépésekkel, de elindultam. Elindultam az Isten igazsága felé…