Nem kell senkinek?

Tudod Ági néni én nem kellek senkinek. - Vaskos orvosi zárójelentéseit szorongatja kezében a tíz éves forma, barna lányka. Életében először interjút ad. Ötször műtötték. Szívvel. Ötször babrálták meg az orvosok, mindhiába: a steril igyekezet ellenére a lány még mindig érez. Pedig az "idesek" eldobták, a nevelőszülők kivették, majd visszavitték. Túl sok vele  a cécó. Most úgy érzi nem kell senkinek.

Ha eszedbe jut a szeme, nem fogsz tudni inni, enni, nyelni. Tervezem, holnap a Jóistenig megyek az ügyével, perlekedni...

Válogatott szemét...

Tyúkszaros föld, poloskától iszonytató matrac, törött cserépdarabok - egy láthatóan ideges nő önti élete romjait a kék kukába Nagyhalászban. A napsütés ellenére hűvös időben mellette egy maszatos, szőkésbarna lányka szoknyában, pólóban, papucsban. Túl rajtuk nagy, fényes autóból, gondosan válogatott hulladékot pakol egy fiatal pár. A kislány egy rozoga furikból bámulja a parfümszagú, szelektív világmegváltást.

- P-a-p-í-r - betűzi a vadonatúj, szelekítv kukán és rádöbben, hogy az édesanyja tilosban jár. - Anya oda az van írva, papír. Hallod, az van írva p-a-p-í-r!!! Nem hallod anya. Oda az van oda írva papír! - ismételgeti rimánkodva.

Az anyja egyre idegesebben, dühödtebben nyomja taszítja a szemetet, majd amikor valami a lelkében megbomlik, rekedt hangon ordítani kezd:

- Mit érdekel engem, hogy mi van odaírva! Engem más nem érdekel! Érted!!! Engem nem érdekel! Hová vigyem ezt a kurva szemetet, hát ők is csak idehozzák! Nem??? Idehozzák azt a kibaszott szemetet. Hova az isten faszára vigyem ezt a kurva szemetet, megmondanád? He? Ide kell hozni! Nem??? Én szegény vagyok, én nem tudom máshová vinni! Nekem is van jogom hozzá, hogy idehozzam ezt a kurva szemetet.

A kislány csak nézi, ahogy az anyja vérben forgó szemmel fröcsög. Majd bűnbánón ennyit motyog:

- De én csak olvastam. Anya... Olvastam. Elolvastam mi van oda írva. Már olvasni sem szabad? Anya! Már olvasni sem szabad, ami oda van írva??? Anya, hallod én nem akartalak bántani...

-Nem érdekel mi van oda írva! Érted! Nem érdekel mi van oda írva! Ide hordja mindenki a szemetét! Ezek is ide hordják! Én szegény vagyok, én ide hordom - ordít továbbra is a nő.

- Anya... Én csak olvastam. Hallod, csak olvastam... - szeppen meg a kislány.

A fiatal pár egymásra néz. A fiút vörös méreg járja át, párja a szemével int: hagyd már.

Amikor az anya végezett, nagy sebbel-lobbal megrántja a furikot, a kislány majd kiesik belőle. Haza indulnak.

- Anya én csak olvastam - pityeredik el.

Az anya leállítja a furikot és egyszeriben megöleli. Valahonnan mélyről felébred benne az ember. A nagyhalászi templomtornyban mélyet sóhjatnak a harangok. 

Rosszul imádkozunk...

Nézek az október végi égre és arra gondolok, hogy nem jól imádkozunk. Arra gondolok, hogy a sok digitális szó ellenére, a telefonok és számítógépek gyomrában marad a megváltás. Tehetetlennek és butának érzem magunkat, árva gyermekként forgolódom az ágyon...