Meglepő kis irományt találtam, ajánlom figyelmetekbe:
P. Sándor egy júliusi éjszaka érkezett barátai invitálásra Dombrádra. Nyíregyháza felől rosszul kivilágított falvakon, helyenként gyalázatos minőségű úton érkezett egy szombat este a "városba". Az utolsó kanyarnál egy disznótelep penetráns szaga üdvözölte; - Itthon vagyok - mosolygott az orra alatt. Ám a kényelmetlenségek sora akkor vette kezdetét, amikor legurult a meredek töltésen. Ahogy az üdülőtelep széléhez érkezett, fekete ruhás biztonsági őrök állították meg, akik parkolási díjat követeltek tőle. Majd, amikor nagy nehezen leparkírozott és a tömeget követve eljutott a Dombrád Tiszapart Szórakoztató Centrum feliratú kapuhoz, ismét marcona, fekete ruhások állták útját a beugró árát követleve. Hiába mondogatta, hogy csak a barátait szeretné megkeresni, na meg megnézni a vén Tiszát, esetleg beülni az étterembe egy harcsapaprikásra, a szekuritisek csak mosolyogtak rajta és a markukat tartották.
- Ha valami problémád van barátom - tegezte le, maró gúnnyal az egyik rosszarcú - beszéld meg a tulajjal. Mi csak a munkánkat végezzük. Nekünk azt mondták, hogy mindenkinek be kell csengetni a belépő árát. Érted kispofám!
P. Sándor a közelben ácsorgó, két kurvának öltözött lánnyal kvaterkázó rendőrök figyelmét szerette volna felhívni a nem éppen vendégmarasztaló kioktatásra, de azok rá sem hederítettek. Látszott, hogy csak egyenruhás kellékei az estének. Sándor 2000 forinttal kurtábban indult el a Csárda felé. A levegőben alaposan összekeveredett a mulatós rock és valami éktelen monoton diszkózene. Csak akkor kezdett el mosolyogni, amikor alaposabban megnézte a tiszta arcú, kurta szoknyás, rátarti lányokat és a napbarnította, kiskakas fiúkat, akik itt ízlelik majd meg a szerelmet és nem valamelyik tengerparton...
Sándor nem titkolt céllal pihenni jött a Tisza partra. Az volt a terve, hogy csónakba száll, a barátaival feleveznek a kanyári hídig és talán ihletet merít a verseihez. Amikor az M3-on Polgárnál átrobogott a folyó felett, valami édes nosztalgia költözött a lelkébe. Eszébe jutottak bolond nyarak, hosszú forró éjszakák, a bugyborékoló, nagyszemű esők. Csókok és villámok, a föveny homokjától sercegő gyerekkora... Eszébe jutott, hányszor fürdőztek éjszaka itt a dombrádi parton. Milyen hangulatos volt a lampionos ponton híd és hányszor mulattak vízitúrázó egyetemistákkal hajnalig a csárdában. Imádta, hogy a hídtól egészen a sűrű, ártéri erdőig lehetett sétálni a parton, apró kis földutcácskákon, cölöpre épült mézeskalácsházak között. Az úttörő tábor mögött meg nagy eperfák hullajtották édes gyümölcsüket a földre. Szinte érezte a szájában a Pokol büfé könnyű tésztájú palacsintájának fenséges ízét. És jól esett reggelente, egy picit még másnaposan a kék buszban, egy kivénhedt Roburban bevásárolni. Bizony: egy időben még egy bulihajó is ringatózott a vízen. A "hangos hídon" meg néhány perc alatt át lehetett kerekezni a cigándi nagy fövenyre, ahol időnként még nudisták is felbukkantak.
A fülledt csárdában talált rá a barátaira, akik dühödt vehemenciával kezdték pusztítani a méregdrágán mért pálinkát.
Sanyikám! - üvöltötték, amikor megpillantották - lemaradtál a koncertről!!! Széles gesztusokkal invitálták az asztalukhoz. Majd egyenként ugrottak a nyakába.
Két felest azonnal beléparancsoltak. A torokkaparó akklimatizálódás után egyetlen kérdés szaladt ki belőle:
- Hát mi folyik itt Dombrádon? - a többiek azt hitték viccelődik, így aztán sorba vágták rá: Sör, bor, pálinka, nagy tételben! Azonban Sándor nem volt vicces kedvében. A józanabb cimborák kikerekedett szemmel bámultak rá.
- Te valóban ilyen régen nem jártál itthon? Hát itt minden megváltozott - mondta elkomorodva az egyik régi barátja, aki újságíróként dolgozik a megyeszékhelyen. - A legenda szerint, az egykori polgármester egy átmulatott éjszaka után, eladta a "családi ezüstöt". Szolgalmi úttal együtt, ezt a csárdát, a Tisza medréig nyúló, hatalmas telket, cakkom-pakk, mindet eladott egy vállalkozónak. Igen-igen, akinek a pit- bulljai a belépőt követelték rajtad. Hihetetlen, de igaz. A vállalkozó egyszerűen csak jól körbekerítette a megszerzett birtokát. Az önkormányzat így most a vállalkozó foglya. Hiába szavaztak meg belépőjegyet a strandra, mivel csak a telken keresztül lehet lejutni a fövenyes partra és csak neki van nyilvános WC-je, zuhanyzója, minden belépő fele a monopolhelyzetben lévő vállalkozót illeti meg. Jelenleg 300 forint a belépő. Ebből 150Ft. a vállalkozó markát üti. Mivel a helybélieknek csak 200 forintot kell fizetni, a közmunkások az ismerősöktől csak ennyit kértek el. Erre azt mondták nekik, hogy csak azt lehet beengedni, aki hozza a lakcímkártyáját, mert nem kell senkit a két szép szeme alapján megismerniük... Belépőjegyet 6-ig kell váltani, ha 17:55-kor érkezel, akkor is a teljes árat kell kifizetned. Este pedig már 7 körül megjelennek a biztonsági őrök, akik kérik a diszkóbelépő árát. Hiába flangálsz egy szál fecskében, törülközővel a válladon, már nem fognak leengedni.
- Barátom ez azt jelenti, hogy aki nem fizet legalább napközben 300 forintot, az a víz közelébe sem jut? - csattant fel Sándor. - Éjjel meg csak akkor sétálgathat, ha becsengeti a belépőt a diszkóba? Ezért nincs éjjeli fürdőzés? És ha vacsorázni jövök, akkor is fizetnem kell? Gyerekek ezt én nem bírom megemészteni!
- Éjjeli fürdőzés nincs. Éjjel ingyen séta nincs. A dühítő, hogy a kaput be is zárják éjszakára, sőt néha hétvégenként is, ha lakodalom van. Szóval, hacsak nem tudsz nagyot ugrani, vagy nincs a fürdőgatyádban erővágó, akkor ezt bebuktad. De nem a vállalkozó a hibás, hanem aki nem ismerte fel az önkormányzatnál, micsoda kincset veszteget el, de hát nem az első eset, hogy megdöbbentően sült el egy privatizáció ebben az országban. A vállalkozóról meg annyit; ügyes! Ha a helyében lennék én is így csináltam volna, elvégre ebből élek, ebből tartom el a családomat és senki sem érdekel, hogyan fizetem ki az adómat.
- És mi van a többi vállalkozóval? Az önkormányzat meg szó nélkül tűri, hogy az egyetlen idegenforgalmi bevételi forrását így megcsapolják?
- A többi vállalkozó egyszerűen bedobta a törülközőt. Aki eladta a boltját, azt megvették, a többieknek meg olyan helyzetet teremtettek, hogy nem volt érdemes itt maradniuk. A vizitúrások is elmaradnak, mert drága a helypénz, hangos a zene. Az önkormányzat tehetetlen. Most egy kalandparkot, meg egy kishajó kikötőt szeretnének pályázati pénzből, több száz millió forintból építeni, de nincs egy talpalatnyi földjük se vízközelben. Nevetséges. Azt találták ki, hogy ha nyernek a falu másik végében építik fel a kalandparkot. Érted ezt Sanyikám? Itt van a dombrádi Tiszapart, a gyönyörű strand, a föveny, itt van mindaz, ami önmagában is vonzza az embereket és az önkormányzat impotens!.
- Ej de jó lenne, megtudni, hogy mennyiért sikerült ezt a csárdát, meg a telket megszereznie a tulajnak. Azért kíváncsi lennék, ha egyszer bejelentenék a kormányzati szervek, alaposan át fogják világítani az egykori önkormányzati szerződéseket, hány ember nem tudna Dombrádon aludni.
- Le van az papírozva Sanyikám! Abba hiba nincsen, higgyél nekem! A nép meg birka. Van diszkó, meg mulatság. Koncertek, tűzijáték. Senki sem lázong, elfogadják, hogy a csárda nem olcsó mulatság, végtére is csak annyi egy feles, mint Nyíregyházán a Barbizonban. Ha meg inni akarsz, akkor válts belépőt. A pénzért van csárda, meg diszkó. Talán egy részét még le is ihatod a belépődnek. A helyi pulyák jönnek, mert távolabbra menni nincs pénzük. Az étterem konyhája egyelőre nem kap Michelin csillagot, a kinti bódéban árult gyros sem gasztronómiai csoda, de legalább van....
P. Sándor hosszasan nézte a pulyákat, akik a pultnál hagyták a héten összekuporgatott összes kis forintjukat. A Gólya utcában nemcsak a nehéz gondolatok miatt nem tudott aludni a költő. Két házzal lejjebb, valami helyi kiskirály, egy hétközben egyenruhásnál éktelenül hangos, moslék zene szólt. Hangfalak a teraszon, ingyen zene reggel 3-kor...
- Néhányszor telefonos segítséget kértünk, - tördelte a kezét tehetetlenségében a vendéglátója - hogy nézzenek már rá, mert beszélni nem lehetett a buli hevében tajtékzó tulajdonossal. Semmi sem történt. Cimbora, felettes, helyettes...
P. Sándor másnap kialvatlan szemmel csomagolt össze. Nem volt kedve a kenuzáshoz. Tegnap még arra gondolt, hogy Tisza címmel verset ír. De csak néhány korábban írt sort forgatott, dühödten a nyelvén:
Lantom s kardom kezembül eldobom,
A hóhérságot majd én folytatom,
Ha kívülem rá ember nem akad –
