Nagypéntek. Bach-ot hallgatok. Nem a d-moll tokkáta és fúgát, bár ehhez a naphoz talán jobban illene. Még a hidegfront előtt. A nap süt. Alig van felhő az égen. Innen föntről úgy tűnik minden rendben. Tojások visznek embereket és a bátrabbak meglovagolják a csokoládényulakat. Valaki egy receptet mesél. Nekem mandarinbefőttet kellene vennem jóanyámnak. Már az egész várost fellármázta telefonon, ki tud neki mandarinbefőttel szolgálni. A 80-as években, amikor a mandarin még csak távoli egzotikus gyümölcs volt az Új Magyar Lexikon lapjain és az Operaház repertoárján szinte mindenütt lehetett kapni azt az apró cukrozott (geil) lében fürdő kínai vackot, ami után most loholnom kell. Vegyél még rumot és pirított, darált mandulát - teszi hozzá kérlelhetetlenül. Lélekben már Rómában vagyok. Csak lélekben. Egyszer jó lenne valóban megélni, hogyan alszanak el a gyertyák a sötétzsolozsma alatt. Rómában, ahol mindenütt sokkal közelebb van az isten, mint itt a háta mögött az elsivatagosodott Nyíregyházán. Ha lehunyom a szemem látom a bátori gyereket, ahogy megbabonázva bámulja Szent Teréz „érzéki” eksztázisát a Santa Maria della Vittoria templomban maestro Berninitől.
Nagypéntek Bach-ot hallgatok. Goldberg variációk. Glenn Gould 81-es felvétele. Már nem számolom hányszor kattintottam rá. 2:52. Közel három perc valahol sokkal mélyebben, sokkal közelebb az emberhez. Az emberhez, ami őrzi a teremtő kéznyomát...
Ha tehetném, most kitennék egy hatalmas hangszórót az ablakba és bámulnám, ahogy a világ egyszer csak észreveszi ezt a decens harmóniát, ezt a muzikális világmegváltást...
Mosolyogva nézném, ahogy Bach bemászik a bőrük alá, eljut a szívükbe és egyszer csak megértik, hogy a hitünk, a keresztény hitünk nélkül az univerzum süket és néma lenne. Johann Sebastian nem hagy senkit kétségek nélkül. Nem hagyja, hogy elvesszünk a labirintusban. Kivezet a sötétségből, reményt és hitet ad. A Tamás templom karnagya megfogja a kezünk és a zongorabillentyűket simogatva úgy osztja szét a szeretet, mintha az csak egy húsvéti kalács lenne...
Halkan mester, kérlek. Halkan, csak halkan játszd a szeretet szimfóniáját... Kísérd az embert, aki ma meghal érettünk, hogy hétfőn újra megkérdezhesse: halál, hol a te fullánkod?
