(két nap, három darab a színházban)

Beszív, beszippant ez a nyírségi kultúr-tornádó a Vidor. Ebben az álmos városban, ahol csak az rázza fel a tizenéveseket, ha egy üveg pezsgőért is levetkőzik két flash-gádzsi, ott az ember egyszer csak belefásul a szürkeségbe, vagy jobb esetben vadul éhes kezd el lenni  a mesterien míves szép szavakra,  a szférákat idéző muzsikákra, nem pedig az untig játszott, csupán a vállalkozói merszet dícsérő mainstream tánczenékre...

A színház katarzis-drog. Tudatmódosító szer, mert amikor megkapod az hiszed egy picit jobbá válsz, a lelked agy apró darabja a hétköznapok állandó sivatagjában egyszeriben kizöldül. Úgy, mint a Sivatagi Show-ban, felgyorsítva. Megérkezik a finoman permetező kultúreső, megérkezik az élet a városba. Az emberek kimerészkednek a tyúkólakból, elfelejtenek aludni, elfelejtik, hogy van következő törlesztőrészlet, hogy van főnök és beosztás...

Mondom beszippant a Vidor. Már az első felvonás is. Pintér Béla Tündöklő középszer!

Ha nem érzed azt, hogy te vagy Juci, ha nem érzed, hogy a torkodban időnként énekelni kezd egy gyönyörű madár, ha nem érezted, hogy alapvetően többre vagy hivatott és csak a körötted lévők süketek, vakok ha nem voltál még a Hortobágy poétája, akkor ne nézd meg! Ha nem vagy kíváncsi, hogyan használjuk ki, a gyengébbeket, hogyan rántjuk a mélybe irigységből, féltékenységből a tőlünk jobbakat, ha nem éreztél soha ilyesmit, akkor Pintér Béla nem Neked való. Akkor tessék elmenni egy önismereti tréningre, mielőtt szembesíteni merészeled magad. Igen te vagy a perverz államtitkár, a társulatvezető diktátor, te vagy a kínai maffiózó gyermeke, a kurva és a kurvaélet. Te vagy Vitéz János, aki nappal gyermekeknek moralizál, éjjel meg poltikus inkognítóját védi a bordélyban, palacsinatsütővel.  Operettország így lép egy abszurd lépcsőfokot és lesz belőle drámai Operaország...

Azért kap egy pofont a zene csúcsa, az Opera is. Egyet? Százat. Tudtad, hogy nem lehet érteni, mit énekelnek az Operaházban? Akkor meg minek kellene oda menni? Hogy orgazmusunk legyen egy szépen kiénekelt magas C-től? Valóban tudja mindenki (minden körülmények között) az Operóban, hogy miről énekelnek a kövér nők és a szakállas bácsik?

Egyszer osztálykiránduláson a buszsofőr Best of Operanyitányokat hallgatott, diszkóritmusban, mi meg Eddát kismagnóról... A feleségemtől kaptam a kazettát - mondta szemlesütve. Majd a Tell Vilmos nyitány után kicserélte. Együtt üvöltöttük: Éjjel érkezem... Pintérék éjjel jöttek. 10-es előadás. Fordított színpad. Próbáltak. Most már élesben.  Fülledt nézőtér, garantált hideglelés. Újabb ötös a naplóban.

Második felvonás...

Riport Mácsaival. Szerencsés csillagzat. 1983-at idézi meg. Vizsgaelőadás. Legenda. Ott ül velem szemben. Mondja. A darab a sorok között üzent a hatalmasoknak, a cinikusoknak. Dürrenmatt nagyot ütött, hogy ébredjetek törpék, mert a  világot nekünk kell megváltani! 30 év távlatában már látszik, semmi, de semmi nem változik. A hatalom cinizmusa nem ismer határokat. Az angers-i polgárok mindig megjárják, bárki is nyerjen, mert ha netalán nem lenne vesztes, akkor a (kis)királyok közös erővel bosszulják meg, hogy a kegyes polgárok taktikázva, nem mentek el szavazni.

Dürrenmatt János királya hosszú volt és fülledt. A darabból nekem a keserű "Törpe-monológ" és a szűk polgári jelmez, az önnön apró sorsom tragédiája maradt meg. Meg Pogány Judit, Polgár Csaba, Mácsai Pál és Debreczeny Csaba nagyszerű játéka.  

A harmadik felvonásban poklot jártam.

Annyira vártam, mivel lep meg a "kis" Tasnádi. ( A fajok eredetével? de most komolyan?) Annyira vártam, hogy a Mucsi, Scherer, Thuróczy trió önfeledten nevettessen. Aztán amikor a 240 literes szemetesből előkerül az utolsó? vacsora, a paradicsomos káposztának látszó, söröskupak aknával bolondított moslék, a zacskós húsleves és a rizottó is falatról falatra lecsúszik a  torkunkon, akkor összedől a világ. Amikor az iromba csirke a szomorúság magjait szemelgeti a színpadon és 124 ezer felebertájának készül motivációs film, akkor érzem, hogy akár a Fekete hattyúban nekem is szárnyam nő, csőröm, broiler izmom és táptól fehér kaparóm. Időről időre édesanyám, vett egy néhány "ipari-csirkét". A tyúkólban aztán valahogy kikupálódtak ezek a szerencsétlenek. Már nem olyan esetlenül jártak. A fehér kaparójuk besárgult a kukoricától. Taréjuk vörös lett, mint a vér és még kommunikálni is megtanultak a többi bennszülött farmlakótól. Anyám tyúkjai soha nem csipkedték egymást, soha nem kezdtek kannibalizmusba. De amikor Tasnádi nagyítóján át nézem a világot, látom, hogy bizony ez a csirkék buta egymást is falni képes  országa. Senkit sem érdekel, hogy talán éppen a tyúk és tojás paradoxon bizonyítja Isten létezését, sokkal fontosabb, hogy a broiler mell, szárny, ne adj isten far-hát kilója mennyibe kerül. A poén attól még poén, hogy sötét, hogy közeli és fenyegető. A csirkék röhögnek a nézőtéren, vinnyogva, vicsorogva, lyukat röhögve ezen a szégyenteljes társadalmi szőttesen, ahol a tehetség, a lehetőség, élet és halál a pénz körül forog. Mondom vinnyogva röhögünk és szeretjük a remek a színészeket, ezt a gondosan tervezett műhomeless világot. Holott pontosan tudom, hol találom ezeknek az embereknek az eredetijét itt a nyíregyházi dzsungelban is. Antiszínház, antihősökkel. Találékony undor, Tasnádi fájdalma átragad rám is. Ez a katarzis más, mint amikor Mucsi, Scherer és anno Szikszai Rémusz a Mrozek Mulatságában arról ábrándozott, hogy megtalálják a boldogságot, a zenét és a lányokat. Itt Tasnádi világában erről szó sem lehet, az alkohol-katarzis után még kevesebb agysejttel, tojással,  pénzzel és erővel újra indul a csöves cirkusz. Az a borzasztó, hogy holnap én is felléphetek...