Kinek mondjam el a vétkeimet? Ki kíváncsi rá? És kinek mondjam el mások vétkeit? Van hozzá egyáltalán jogom? A sajtószabadság  egyenlő az ördöggel való flörtöléssel. Cui prodest. És a tetovált lány, wikileaks, bennem ezer arca az igazságnak.

Eszembe jut Karádi Tanár Úr, aki hetekig csak azt tanította velünk esztétika előadásokon, hogy ki mit mondott a szépségről az emberiség írott történelme során. Kantről már máskor is megemlékeztem, hát leírom: szép az, ami érdek nélkül tetszik.

Végiggondolom, akkor eddigi életemben csak Milánóban egy Boticelli képről mondhatnám el, hogy valóban szép. Álltam előtte és minden porcikám örült, hogy embernek, értő embernek születtem. Ugyanez az érzés jár át, amikor Luis Enrique Bacalov, Bach, Mozart vagy éppen Morricone zeneéjét hallgatom. És sakkor egy szót sem ejtettem a romantikusokról…

Idealista vagyok, ezt gondolom a sajtószabadságról is. Az valahogy nem kér, csak ad. A sajtó, mint egy lázmerő folyton és gondolkodás nélkül méri a világ lázát, bemászik a bőrünk alá és felfedi rejtett titkaink, kihallgatja a gondolataink és végérvényesen rendet vág a világban. Amikor újságíró lettem, azt mondtam, a zsurnaliszta egyszerűen nem ismeri el a hatalmat. James Jones azt írja, olyan vágyakért, melyeket az isten ültetett el bennünk, nem lehet megbüntetni az egyént. El tudtok képzelni olyan istent, amely házasság előtti szeretkezésért bünteti meg teremtményeit, el tudtok olyan istent képzelni, amely mások, akár az ősök bűneit is gyermekeken veri le? Hát akkor nem kérte volna Jézus, hogy engedjék hozzá a gyermeket!

Amikor a gimibe jártam és végigtanulmányoztuk az emberiség művelődéstörténetét, végigjártam a lépcsőfokokat. Micsoda barokkos verseket gyártottam, hogy negyedikben poszt apokaliptikus, posztimpresszionista performance legény váljon belőlem. Azt hiszem, az isten is alkalmazkodik a világhoz, mást várt el Mózeséktől és mást vár el egy nyíregyházi újságírótól. Azt hiszem időről időre a mennyországban is alkotmányozási kényszer lép fel, csak már nincsenek próféták, akik felmennének a Sion hegy tetejére és lehoznák a kőtáblákat. Pedig azt hiszem, ma már elég lenne egy akárhány gigás pen drive is, hogy elhozzák az új alapszabályokat.

Meg kellene tanulni ismét kommunikálni az istennel. Meg kellene próbálni felvenni vele kapcsolatot, hogy mondjon véleményt alkotmányról, médiatörvényről, cigányozásról, zsidózásról. Demagógiáról, populizmusról, ósdiról és ócskáról. Maradiról és nép, nemzetizésről. Mondjon véleményt világgazdasági válságról, szélsőségekről, az emberi szellem hanyatlásáról.

És mondjon véleményt operációs rendszerekről, webkettőről és ha lehet, mivel minden szentnek maga felé hajlik a keze, rólam is… Mondja azt, drága barátom katolikusnak születtél, református templomba mégis többet jártál (nagyapám végett), és ismerve, látva azt hogy a transzcendenciának hány és hányféle verziója létezik a világban, képes voltál elvonatkoztatni és hozzájárulni ahhoz, hogy a világ ne rákként hátrafelé közlekedjen, hanem előre. Istenem Goethe azt írja a Faustban: teret nyitnék millióknak, éljen nem bizton bár, de gáttalan serényen!

De szeretnék ma beszélni Orbán Viktorral. De szeretnék egy pohár furmint mellett beszélgetni vele, aztán mondjuk Merkellel, Obamával. Tudtátok, hogy a parlament büféjében sokféle alkoholos itókát lehet kapni, de Furmintot nem? Sőt semmilyen Tokaji sincs. Az alkotmányban ott van, az elég lenne?

Nem barátaim, nem elég. Viszek egy üveg Tokajit, meg egy lapátot lövészárkokat temetni. Meg viszem Pócsfalvi tanár úr hatalmas fakanalát, amivel a napköziben osztogatta a tenyereseket és amikor azt látom, valaki nem jó szándékkel nyúl a közösbe, netalán beleköp a levesbe egyszerűen, csúnyán elverem. Nincs mese, rend kell, de játszani is engedd, szép, okos fiad…

Szép, tavaszi, napsütéses délutánokon, amikor a komondor békésen, kiöltött nyelvvel hempereg, amikor megjöttek az első fecskék, csöndben kérek és még most szólok, irányt tévesztettünk és nemcsak itthon. Új váteszek, lassan ébredjetek!