Az anyja mindig állva evett. Hazajött, szétdobálta a cuccait. Elővett egy kis füstölt szalonnát, fehér, kétkilós kenyeret szelt hozzá és hámozott néhány, közepes fej lilahagymát. Állt a konyhaszekrény mellett. Előtte kenyérmorzsa, kolbász és hagymahéj. Jóízűen, csöndben falatozott, apró katonákat gyártva, mintha csak az életét rágná meg - erre gondolt, miközben nagyokat korgott a gyomra. Utálta az ügyet. Rühellte, hogy itt kell ülnie. Nézni a bíró unott pofáját. A védence epés, keserű arcát. A rabkisérő smasszer, hurkás nyakát, borotvált, fénylő fejbőrét. Kezével időről időre a hajába túrt vagy éppen megdörzsölte a szemeit, majd végighúzta ujjait kialvatlan, pofazacskóin, miközben száját nagyra tátotta és így próbálta elnyomni az egyre gyakoribb ásítást. Az ajkai mint egy vadászcsapda, remegve nyíltak volna szét. Komoly önuralomra volt szüksége, hogy ne szippantsa be az egész tárgyalóteremet. Örömét csak az egyik ülnökben lelte.  A nem szép, de formás szőkésbarna lányra már akkor felfigyelt, amikor belépett a terembe. Nem kimondott bombázó, de igazán csinosnak mutatkozott a kiskosztümjében. Melltartója feszesre állítva és ráadásul olyan szövetkabátban érkezett, aminek a selyembélése bűnvörös volt, mint egy erkölcstelen éjszaka.   

A védence, a jóképű cigányfiú mindent elrontott. Mindent bevallott. Töviről hegyire elmondta a bírónak, hogyan ölte meg az alig 19 éves feleségét. Miként tervezte meg, hogyan készült napokig a véres leszámolásra. Az ügyvéd hiába eszelte ki, az enyhítő körülményekkel hogyan fogja egyszerű felfüggesztettel megúszni ez a szerencsétlen, nem jött össze. A 22 éves srác, fél óra alatt a habos-babos hirtelen felindulásból, szerelemféltésből, legfeljebb egy év letöltendőből kreált egy előre megtervezett, szándékos, bestiális kegyetlenséggel elkövetett, brutális gyilkosságot. Persze tudta, hogy a 21 késszúrás után nem lehet kisétálni a tárgyalóteremből még akkor sem, ha ez az "árva csilánt" a legszerencsésebb csillagállást fogja ki. De legalább nem kellett volna asszonynak vagy csicskának vonulnia, a magukat nehézfiúnak képzelő, életfogytigos gyökerek közé. Persze a bírónak is illene tudni, hogy 21-szer csak egy amatőr szúr. Egy istenverte balfasz, aki biztos akar lenni abban, hogy az áldozat elpatkolt. Csak az szúr így, aki retteg a  félmunkától, aki hiába tervezete remegve, rettegve, a hirtelen ébredő bűntudat elől menekülve, gyorsan túl akar lenni az egész herce-hurcán.     

De mindez semmi sem volt ahhoz az undorhoz képest, amit a szíve mélyén érzett erről a brazil szappanoperáról. 36 évesen komoly filozófiát gyártott a szerelem nevű globális őrületről. Ezt az egész mézes-mázos hülyeséget egyszerűen lepasszolta a nőknek. Legyen az ő bajuk. Ha úgy érzete, valami nyomasztó, nehéz, ólomszerű kel a mellkasa mélyén, akkor egyszerűen menekülőre fogta. Tiplizett. Megszökött a veszély elől, vagy a neten újabb trófeák után nézett, aztán addig csapongott ki, míg az aktuális barátnő, össze nem pakolt és el nem hagyta. Rájátszott. Bunkó volt. Kiabált a csajjal, a türelmesebbeket még fel is pofozta és ha úri kedve úgy tartotta, a szekrényéből kiseperte az aktuális ruháit. Fölényeskedett és kegyetlenül, jéghideg fejjel nézte végig, ahogy a saját könnyükben fürdő verebek, lelkileg-testileg összetörve döbbennek rá, baromira mellényúltak. A jól menő ügyvéd csökevényes érzelmi intelligenciájával nem értette a veszteség fájdalmát.

- Bíró úr kérem! Értse meg! Én azt a jányt igazán szerettem. Én nem tudok nélküle élni. Nekem nem ér semmit az életem. Megyek a börtönbe, mer még arra sem vagyok képes, hogy megöljem magam! - a vádlott teljesen összetört. Amikor ismét megmutatták neki a helyszíni szemlések fotóit, zokogva esett a székre és arcát két tenyerébe temette.

Kész katarzis a nagyjelenet! - fitymálta az ügyvéd a történteket és újból megdörzsölte az arcát. Majd a zsebébe nyúlt, mert érezte, hogy megveszekedetten rezeg a mobilja.

- Na, mit szólna egy 15:00 órához? - csak ennyit olvasotta a képernyőn. Miközben a bíró az orvosszakértőt kérdezgette, ő már egészen máshol járt. Az SMS küldője egy 30 éves, csinos válófélben lévő asszony. Évekkel korábban egy hagyatéki tárgyaláson ismerkedtek meg. Férje egy 13 évvel idősebb belgyógyász. A fickó jó karban tartva, sportos, akár 5-7 évet is letagadhatott volna. Széles vállú, sikeres és beképzelt. Arrogánsan viselkedett, mikor észrevette, hogy az ügyvéd és a felesége között milyen habkönnyű flört bontakozik ki.

- Ami késik nem múlik! - mosolygott a közhelyen és közben, gúnyosan, önelégülten csücsöríteni kezdett a szájával, amire már az ülnökök és a bíró is felfigyeltek és látva, hogy nem a teremben jár, rosszallóan kezdtek pislogni.

Erőt vett magán. Majd átgondolta, hogy mit kellene hazudnia a barátnőjének, aki azt ígérte, valami finomat főz neki, mire hazamegy. Az egyetemista lány messze állt a konyhatündérségtől, sőt lúdbőrödzött  a háta, ha arra gondolt, az ujjaival a nyers húshoz kell érnie. Hányinger kerülgette, amikor a nyálkás, taknyos hártyát, és a parázs, vöröslő izomköteget megérintette. Már akkor is okádnia kellett, ha panírozott. Ahogy a liszt, a prézli és tojás, mint valami gonosz csiriz, bevonatot képeztek az ujjain, őrületbe kergették. Idegesen dörzsölni kezdte az ehető habarcsot, galacsinokat gyúrt és minden szelet hús után megnyitotta a csapot kitartott kisujjával, hogy megszabaduljon a hátborzongató érzéstől. Talán éppen a húsundora miatt a szex sem volt tökéletes vele. Pedig igazán szórakoztatónak tartották, nem jött zavarba akkor sem, ha Miroról, Gadamerről és Gaudiról esett szó. Könnyedén fordította Neruda verseit és megajándékozta az Óda a tengerhez magyar fordításával is. De a szex, a cuppogás, a vágytól éhes hús találkozása, csak közepesre sikeredett a lánnyal. Az orvos felesége azonban mindennel kárpótolta. Néhány héttel korábban csak felszaladt hozzá, hogy a nő aláírja a válási papírokat. Egy denevérujjú selyem felsőben és édes, aprócska szoknyában várta, na meg magas sarkúban. Csak néhány perc - vigyorgott  - sietek , de a teát nem utasította vissza. A nő beszélt, szürrealista festménnyé torzult, egy nagy kéjtől remegő szájjá, két gyönyörű mellé és egy hatalmas, hamvas vaginává.  Elmondta, hogy a férje megcsalta. Na persze ő is, de csak egyszerű bosszúból. Mesélte, hogy a férj hármasban akarta. De nem egy másik nőre vágyott, hanem még egy férfira. Az orvos arra izgult, ha végigmozizhatja, ahogy a feleségét éppen "meghajtják" - így fejezte ki magát...

Már nem emlékezett egészen pontosan hogyan kezdtek el csókolózni. Már az ajót előtt állt. Magához rántotta a nőt és felhúzta a szoknyáját. Nem volt rajta bugyi. Készült. Ledobálta az öltönyét és dugtak. Mint két kiéhezett, bűntudat nélküli állat, úgy estek egymásnak. Erőből, dühből, örvénylő kéjből dugtak... Rázni kezdte a jobb lábát a felújított bírósági épület vadonatúj asztala alatt... Egyszerűen elhúzódott. Ennyi. Nem fog többet mondani otthon...

A bíró az orvosszakértő vonatott, terjengős, nagyon hivatalos mondataitól egyre feszültebb lett. Azon merengett, hogyan lőné le ezt az ötven év körüli pacákot, aki azt hiszi, székfoglalót tart a tudományos akadémián. A keze remegett. Csak egyetlen felest ivott a szekrényében rendszeresített Remy Martin-ből. Kívánata a piát. Ahogy az ügyvéd a nőt, az előtte zokogó cigányfiú a halált, úgy kívánta, hogy a szesz égesse a száját, a szájpadlást, a torkát, a légcsövét és gyomrát. Égjen belül, mint egy halálos ítélet. Gyermekkorában a rántott csirkére és a rizi-bizire vágyott így. Remegve, akár egész nap. Szédülve, mit sem sejtve, hogy a zuhanó vércukorszint a bolondját járatja vele.

Minél korábban lesz ítélet, annál korábban jut hozzá. Lassan fogja kivenni az üveget, akkurátusan csavarja el a kupakot, szinte visszafelé játszva tölt a vizes pohárba. Nem issza meg egyszerre. Nem! Csak kortyonként, mintha  Grál cseppjei lennének. Imádkozni fog közben. Fogadkozott. De tudta, ha kiszabadul végre innen, az üvegben lévő mintegy 3 decit egyszerre fogja lehúzni. Egyszerre... Úgy fogja lehúzni, ahogy hasba rúgta a feleségét, amikor kiderült a legjobb barátjától terhes. Egyszerre fogja lehúzni, mint egy gép, úgy fogja eltűntetni az utolsó csepp konyakot is...

A cigány fiú, még mindig zokogott. A füle halotta, de nem fogta fel, a 8 év letöltendő börtönbüntetést. Nem is érdekelte, csak hogy miért éppen az uzsorás kellett a lánynak. Miért az az óbégató senkiházi, akinek minden cigánysoron van egy szeretője. De már azt sem bánta volna, ha csalják, csak életben lássa a fiatalasszonyt. Ujjaival a szemét kezdte kinyomni. Az őrnek kellett közbelépnie.

- Nem, nem ő halt meg! - ordította - Én vagyok halott...  

Megjegyzés: A sztori munkacíme Primus inter pares volt. Már, amikor leírtam éreztem, hogy változtatást igényel. Az áthallásos "ítéletidő" talán találóbb.