A napokban néztem meg az Avatart. Nincsenek véletlenek. Ejva, vagy Gaia, most egyre megy. Nekem fáj, ha vérzik a föld, ha vörös a folyó. Nekem fáj a néma halak, kagylók és csigák kínja. Nekem fáj, amikor nincsen felelős. Amikor emberek halnak, életek értelme lesz az enyészeté...  

 

(Aztán szembe jut, hogy ez a botrány talán nem is véletlen. Talán valakinek ennyit is megért a milliárdos biznisz, ami egy zagytározó gátjának omlásával emberéleteket, természetpusztítást okozott.)

 

Némán nézem a képeket. Próbálom felfogni, próbálom elképzelni, hogy a minisztériumot képviselve, Fekete Gabi barátom az Auchan-os csizmájában tapickolja a hipónál is maróbb lúgot. Álmodtam, hogy marja a bőröm, képzeltem, hogy az én gyerekem fullad tőle. Horror, apokalipszis.

 

Próbálom megérteni. Eszembe jut, ahogy Jani apukája, Szabó tanár úr magyarázza az alumíniumkészítés fázisait. A bauxitból, timföldből nátronlúggal kioldják az alumíniumoxidot... A magyar ezüst... Amikor kivágtuk az összes fát, kifogtuk az összes halat, kisavaztuk, lúgoztuk az összes termőföldet, akkor rá kell jönnünk sem a svájci frank, sem az euro, de még a dollár sem ehető...

 

Mit kell tenni? Felajánlani, segíteni, kárt menteni. Aztán újból, ismét, újra és újra gyűjteni fűmagra, fára, talajcserére. Hirdetni, hogy a fű, fa, virág fontosabb. Hirdetni, hogy van környezetbarátság, környezetvédelem és van értelme a szelektív hulladékgyűjtésnek. Bámulatos milyen kevés a szemetem, amióta bátran gyűjtöm válogatva szemetem. Bámulatos milyen könnyű egy nagybevásárlást úgy kezdeni, hogy megállok a kúp alakú kukák mellett és szétválogatom a fenntartható fejlődés elhullajtott zálogait.

 

Ébresztő! Az energiánkat csak kölcsönkaptuk Gaiatól és a kölcsönt vissza is kell fizetni...

 

ui: ahogy a miniszterelnök, az most le a kalappal...