…avagy a mesebeli legkisebb királyfi még az india Vágóputyu bácsit is leiskolázza, mert amor omnia vincit, az államvizsga meg úgyis megvár…
Hallgatom A. Rahman bácsi szférikus filmzenéjét (Latika’s theme) és közben körbeutazom a földet. Álmodozom, ahelyett, hogy az államvizsgával foglalkoznék és keményen magolnék, tanulnék. Tinó vagyok és közben azt képzelem lehet erőlködés ökör belőlem… Egyszerűen úgy vagyok ezzel a vizsgával, mint Jamal Malik, akit hiába próbál megtéveszteni az indiai „vágópistabácsi”, azzal, hogy hülyeséget lehel a tükörre, a vak szerelmet , vakvégzetet, meg isten tudja mit, egyszerűen lehetetlen megtéveszteni. It’s written, intézéi el a sokmillió dolláros sikerfilm végén Boyle bácsi egyetlen vállrándítással és bennem feldereng mindaz, amit a holizmusról, determinizmusról, vallásról és nyelvészetről megtanultam.
Amiről nem lehet beszélni, hallgatni kell – tudom, Herr Wittgenstein ólomként öntötte a fülembe. Egy évig próbáltam kimondani a kimondhatatlant. Pedig csak annyit kellett volna írni: van, amit nem gyógyít meg az idő sem. És nem is tudja kezelni. Mert eleven, mert fáj, mert, aki egyszer is az életben a lelked részévé tud válni, azt végleg soha nem tudod elereszteni. Azt a valaki (Ő) itt ég, ott fáj a csücsökben. Ettől lesz „személyes” ez a névmás. Mert csak reménykedsz, hogy a az első szám harmadik személyből egy varázsütéssel többes szám első személlyé válik.
Ő ránt magával a mennyországba. Ő lesz, az aki gyökeret ereszt, hajtást hoz ás virágba borul. A virág neve „Mi”. Ahogy ezt Jamal is végig hitte a filmben.
Pokolba veled fájdalom. Pokolba veletek birtokos névmások. Tűzbe veled „enyém… Tied, övé… Elaprózott birtokszerkezet. Vagy csak tényközlés: Szemantikai, morfológiai és ne haragudjon meg senki, de szemiotikai kérdés.
Kezdetben volt az ige. Mostanság pedig inkább Inarritu bácsi filmjei; Korcs szerelmek, Babel, meg Santaolalla melankolikus zenéje. Hogy aztán Boyle bácsi, aki nálam a Trainspottinggal ( na meg az utána következő, kevésbé kultikus, de számomra kedves ópuszokkal, mint a Napfény és a 28 nappal későbbel) végképp letette nálam a névjegyét.
Szóval jött Boyle bácsi és megrázott. Jött és a nagy lapostévén keresztül üzent nekem. Mielőtt még végképp belefulladtam volna a tespedtségbe, a tételek súlyába. Üzent, hogy ne félj pici fiú. Jön majd Jamal, aki lehetsz Te is, és jön a te Latikád. Mert ott van a szerelem ereje, meg egyébként is így van megírva! Ne félj, ne rettegj. Nem lehet tudni, melyik húsevő virág a te végezted. Nem lehet tudni, melyik az a lány a milliárd csillag közül. Melyik hoz sajgó sebedre gyógyszert. Melyik ajándékoz meg egy lélekkutyával, amely örökké hű és kitartó marad.
Jamal szurkoltam neked, azaz igazából magamnak szurkoltam. Vagy inkább magunknak, mert úgy érzem éppúgy válságba kerültünk te is én is, mindannyian, mint őseink a múlt század végén…
Észrevettétek, mióta elhittük az isten meghalt, amióta azt prédikáljuk a tudomány a gyógyír minden fájdalmunkra, azóta csak tévelygünk? Észrevettétek, mióta nincs alázat, nincs tisztes haszon, csak a gőg és szabadrablás uralkodik, azóta Indiáig kell menni egy jó meséért?
Észrevettétek? Vagy vakok vagytok és kövér gázt adva, üveghangú motorokkal robogtok el a szerelem, a boldogság, a jövőt magukban hordozó gyermekek mellett.
A slumdog millionaire, a beszáradt csipás szemeket feszegeti. Furcsa, de szeretnivaló hőst kerít nekünk. Egy moszlim indiait. (A moszlimok aránya 12% a szubkontinensnyi országban.) Egy srácot, aki a kedvenc filmsztárja aláírásáért, még azt is vállalja, hogy a pottyantós budi lukján kiugorva megmártózik a kakikban. Mi magyarok úgy mondanánk: szart evett gyerekkorában. Szó szerint, hogy ezzel a rajongással végképp elnyerje a szerencse kegyét és Latika kezét.
Valahol túl a szivárványon, ilyen meséket regélnek az angyalok. Valahol túl a felhők felett, ilyen mesékkel tanítják a fiatalokat, hűségre, kitartásra. Ilyen meséken mosolyognak az égiek és nagyot sóhajtva, irigylik az embert halandóságáért és csöndben nyugtázzák; mégiscsak nagy az isten kegyelme, aki ekkora könyörületben fürösztötte meg, egyébként szánni való és esendő teremtményét.
Majd jönnek az okosok és kitalálják: ez giccs. Jó, elismerem, van benne giccs. Boyle helyenként elveti a sulykot. Van benne csöpögés, van benne könnyvadászat. De van benne szorongó ajkakat bontó nevetés, véres valóság és társadalomkritika. Vannak benne kiváló színészek, jó történet. Kiváló mese.
Az vesse Boyle-ra az első követ, aki sose szerette a meséket…
