Egyszer hosszan írok majd a boldogságról is. Hosszan, a hozzá vezető ösvényekről. Írok majd, hogy lássa, mindig rá gondolok. Pedig a boldogság mindig is itt lakott velem. Az epés hónapok alatt is itt lakott.
Ha most valaki azt kérdezi, na mi van? Én csak mosolygok majd, akár egy féleszű. Csak mosolygok és nem mondok semmit. Nem erről nem beszélek, mert attól félek, az a pici kék madár még tovaszáll. Attól félek úgy jár, mint a fecskék. Ezerszám hullottak még a múlt hét elején is… Hiába hűek Európához, Magyarországhoz, idén az időjárás nem volt kegyes hozzájuk, az az időjárás, ami a mi kezünktől bolondult meg. Gyilkosok vagyunk, amikor pazaroljuk az áramot, vizet, benzint. Gyilkosok vagyunk ezt soha nem felejtsétek…
De nem erről kívántam papolni. Napok óta ejtőzöm. Napok óta higgadtan nézem az életem. Mintha távolról egy távcsőben látnám. Pedig még nem vagyok higgadt, még semmi sincs, csak a remény a feloldozásra. Jajj istenem, de szeretném leírni. Mindent, mindent, amit az elmúlt napok adtak nekem. De szeretném, ha megtehetném, de azzal mindent elrontanék. Azzal az összes ászom elajándékoznám.
Nem, ezt nem lehet. Már van titkom. Már van olyan, amit itt sem mondhatok el. Nem kürtölhetem a világba. Mert már nemcsak rólam szól. Már nemcsak a pusztába kiáltott szó… Ez már a jövő…
Írnom kell. Jövendőmondónak születtünk. Jövendő kreátornak. Hát dolgozzunk…
Itt az október a nyakunkon, most kell még belehúzni, most kell még repülni. Gyertyát gyújtani az egyre rövidülő napokon. Most kell majd készülni az ünnepekre, most kell majd díszbe öltöztetni a szívünk. Most kell őszintén előállni a nagy ötletekkel. Most kell kérni, mert talán most adnak. Most kell könyörögni, mert most talán megesik a szívük. Most kell felemelkedni. Most kell a térdünk sebeit gyógyítani. Mert újra eljön majd a Tavasz- herceg és bátyja a Nyár-király, akik nem ismernek könyörületet.
Most kell azt a gyűrűt elkészíteni. Most kell majd átadni. Most kell a szövetséget átgondolni. Jajj, most kell élni…
És a nagy rohanásban mégis meg kell maradni embernek. Magolni a verset, amit Mr. Kipling tanított…
HaHa józanul tudod megóvni fődet,midőn a részegültek vádja mar,ha tudsz magadban bízni, s mégis: őkethogy kételkednek, megérted hamar;ha várni tudsz, türelmed nem veszett el,s csalárdok közt sem léssz hazug magads nem csapsz a gyűlöletre gyűlölettel,de túl szelíd s túl bölcsszavú se vagy;ha álmodol - s nem léssz az álmok rabja,gondolkodol - s ezt célul nem veszed,ha nyugton pillantsz Győzelemre, Bajra,s e két garázdát egyként megveted;ha elbírod, hogy igaz szódat álnoktorz csapdává csavarja a hamis,s miért küzdöttel, mind ledőlve látod,de fölépíted nyűtt tagokkal is;ha tudod mindazt, amit megszereztél,kockára tenni egyetlen napon,s veszítve új kezdetbe fogni, egy félsóhajtás nélkül némán és vakon;ha tudsz a szívnek, ínnak és idegnekparancsot adni, bár a kéz, a lábkidőlt, de te kitartasz, mert tebennedcsak elszánás van, ám az szól: "Tovább!";ha tudsz tömeggel szólni, s él erényedkirállyal is - és nem fog el zavar,ha ellenség se, hű barát se sérthet,ha szíved mástól sokat nem akar;ha bánni tudsz a könyörtelen perccel:megtöltöd s mindig méltó sodra van,tiéd a föld, a száraz és a tenger,és - ami még több - ember léssz, fiam!
