Ébredtél már úgy, hogy ez már nem a te életed? Hogy nem te döntöttél így, ahogy folyik, ahogy történik, ahogy változik? Egyetlen döntés sem a tiéd? Fékeveszetten történik egy teljesen ismeretlen, hátborzongató forgatókönyv szerint. Nem tudsz tervezni, még néhány percre sem, nemhogy napokra, hetekre, hónapokra? Szóval élted már úgy az életed, hogy képtelen voltál irányításod alatt tartani?

Igen? Vagy még nem?

Most képzeljétek el ugyanezt nagyban! Tegyük fel százmilliós nagyságrendben. Százmilliók esetében. Az unióban például, több mint 500 millió ember él...

Érettebb fejjel megéltem már néhány közeli és távoli háborút. A bőrömön is éreztem, milyen az, amikor egy árfolyam soha nem látott számokkal tör rád. Ám, ami most történik a világban pontosan olyan, mint amikor a székely bácsit elviszik repülőzni. Tetszik ismerni; na erre nem gondoltam! Arra senki sem gondol, hogy minden is a nyakába ömlik.

És ezt látom most a magyar és az uniós kormányok lépésein. Ezt látom az Egyesült Királyságban, vagy szerte Európában. Olvasom, hogy például a török infláció az idei évben elérte a 83%-ot!

És ötletelést látok. Kevés közös gondolkodást, inkább érdekek, pártok, ideológiák mellett politizálnak a „nagyok”, a kisember meg csak néz, mint a moziban. Rettegve, száját eltakarva nézi a filmvásznon a horrort. Csak ez a horror az élete, a pénztárcája, a megélhetése, meg a családja jövője. Ez a horror ott van a levegőben, a nem így mondtukban, a rezsiszámlában, a tőzsdei árfolyamgrafikonban, a nyelvbotlásban, a gyermekvállalásban, a nyaralásban. Ott van a megfőzött ebédben, a 18 fokra "fűtött" hivatalban, a "belihegésben", a „zárva” táblában, a leépítésben, az elbocsátásban. Ott van a parkolóautomatában és az internet zűrzavarában…

Amikor a történelemkönyvek azt írták, az első világháború benne volt a levegőben, nem értettem a kifejezést. Nem értettem, hogyan ünnepelhették az emberek, hogy mehetnek ágyútölteléknek, golyófogónak. Most talán értem. Van olyan szint, amikor már minden is mindegy, mert lemegyünk a poklok poklára, ahonnan csak a romboláson, az embertelenedésen keresztül vezet út… Ezért küld háborús jóvátételi jegyzéket Lengyelország Németországnak, holott a "Bizottsággal" van igazi vitája. Ja, hogy a "Bizottság" igazából egy Németország-Franciaország tengely? Talán nem véletlen, hogy éppen ezért egyesek már az unió bomlását vizionálják. Közben pedig tankokat, fegyvereket, bombákat küldenek egy "testvérháborúba", megoldásként.

Tetszenek emlékezni a versekre… „oly korban éltem én…” Meg a másikra; „Szivemet a puskatus zúzta,/Szememet ezer rémség nyúzta,/Néma dzsin ült büszke torkomon/S agyamat a Téboly ütötte.”

Furcsa látni, hogy a megszokott kis világunk, de még az unió eresztékei is recsegnek ropognak, furcsa látni, ahogy a nagyhatalmak egymással játszadoznak, furcsa látni, hogy vélt vagy valós indokok miatt kirobbantott háborúk következtében milliók kényszerülnek menekülni, ezrek és tízezrek hullanak a csatatéren, és keservesedik a helyzet a hátországokban, de még ott is, ahol minden emberi logika szerint békének kellene lennie…

Azt látom, hogy a világ fékeveszetten, kontroll nélkül kezdett száguldani és nincs ember, nincs hatalom, nincs fifika, amely képes lenne megállítani.

Csak megy a porhintés, a sebtében hozott döntések súlya alatt nyög a világ.

És persze mit sem tudunk a valóságról, az igazságról, mert azt pillanatról pillanatra torzítják, manipulálják.

Német Balázs mondta Gulyás Mártonnak; „nincs hír”. És valóban különböző olvasat van, narráció, prezentáció van, felolvasás van, vélemény van, befolyásolás van, szekértábor van, politika van, meg választás, meg hatalom, meg hatalommal való visszaélés. Szerte és mindenütt.

És akkor a kisember, mint Pogány Judit a Legényanya végén, mint Kányádi a Halottak napja végén (ha netán eszükbe jutna elvenni az egyetlen megmaradt ektronunkat is), mint Vörösmarty naivan az Előszóban (Majd eljön a hajfodrász, a tavasz…) letérdel, kérlel, bízva fordul az Istenhez, a tavaszhoz (húsvéthoz) imádkozik, amikor talán már túl leszünk a leghidegebb hónapokon, amikor már túléltük a legsötétebb éjszakán, hogy egyszer csak belátjuk…

És tudom, hogy Kányádi azt is írja; „A ló s az eb beledöglenék, az ember beleszokik…”

De azért én bízva-bízom, hogy az ész, meg a szív, - ahogy Barinkay énekli a Cigánybáróban-, hogy az ész, meg a szív egyszer csak felülkerekedik és túl jón és rosszon, az ember rádöbben, hogy nem a pénz, nem a vagyon, nem a profit, nem a hatalom, hanem a szeretet, az élni és élni hagyni hozza el az új Aranykort…