Diary of Cardinalis

Cardinalis szerint...

Cardinalis szerint...

Menő menü (part one: Chloé)

2021. szeptember 20. - Cardinalis

Bevezetés

Hetek óta tervezem, hogy elindítom a nyíregyházi menükritikát. Rettegett dolog lesz ez, szőrszálat (isten ments a levesben) hasogatva, kekeckedve és elektronmikroszkóp alatt elemezve. Vagy csak a gasztro-hermeneutikát kihasználva, kalandozva, gondolatban egészen máshol járva. Amatőr dolog, de nagyon remélem, hogy a vége jó, mint a friss kenyér fara, khm… elnézést dumója, meg a happy end a moziban!

Tárgyalás

Tetszik emlékezni a nyíregyházi Rolling Rockra? Az órákra a falon, melyek az okostelefonok előtt is mutatták, most ébrednek San Franciscóban, meg a hétvégi szemezgetős „hölgyválaszra”? Meg arra, hogy Horváth Ági gondolt egyet és míg az apukája Spanyolországban nyaralt, átalakította az egész éttermet? Akkor kapta az érdekes Chloé New Yorkban nevet. Meg az elmúlt évekre, amikor bérlő(k) kezébe került? Bevallom a Street Food, Felzabáltuk Nyíregyházát műsora után gondoltam egy nagyot; érdemes lenne ismét beülni régi emlékeim helyszínére.

A menü, az Nyíregyházán is csak menü. Nem a fine diningra gondolsz közben, csak „nem horror áron” szeretnél valami anyukáméra hasonlító levest meg másodikat, sebtiben elfogyasztani. A vége persze kávé; lesz még délután is, meg meló, meg szaladgálás. Szóval a menü az menü, nem vársz sokat, de nem is fizetsz sokat, jössz, kapod, mész. Futószalag, de azért mégiscsak remélsz valamit (titkon), mert étterem, mert kell az illúzió, hogy valaki kihozza, leteszi, gőzölög, meg íze is van, meg tápláló, meg nem fast, hanem slow…Mint a motion, meg a barátnő a fürdőszobában… Tudod, mondod a leckét, a férfi „öt perc múlva otthon vagyokja”, pont ugyanaz, mint az asszony „öt perc múlva készen vagyokja”…

Palicz Gyuri hívta fel a figyelmem, hogy Szindbád mindig arra panaszkodik, hogy sose jut jó ételhez, a hús rágós, a pörkölt vizezett. A menü is ilyen. Sokszor. Sok(k) esetben. Nem ritkán. Olyan, mint a gyors, tartalom, mélység nélküli szerelem, vagy a reggeli, gyors szeretkezés. Olyan is, meg nem is. Kell, de nem lesz nagy emlék… De az illúzió, mondom, kellene, hogy akár… Vagy csak csábítás, vagy csak bepillantás, mert jó, csak kevesebb, mert nem annyira díszes, fényes, nem egy nagy szeretkezés előjátéka, csak a hétköznapok szükséglete…

Szóval a Chloéban, a múlt héten kanalaztam zöldborsó levest, amiről egészen jó emlékeket őrzök. No, nem az a nyár eleji, anyukám főztje, amiben a zsenge cukorborsó, meg a fiatal répa flörtöl a házi nokedlivel, de jó volt; egészen ízes, illatos, zamatos, így a szeptemberi nyárban is jólesett. De tegyük hozzá, a leves legyen forró, mint a babám szerelme. Ne langyos, mint ott jártunkkor, mert azt az úristen is kiköpi... Aztán meghozták a kijevi jércét, egészen ehetően, persze észrevehetően, hogy korábban készült, egy kis mikrót látott, de még így is finom, a rizs elfogadható, nem olyan pergően Uncle Bens-es, de mondom ehető, és még uborkasali is van kérésre, szóval árban, értékben körülbelül értelmezhető, tápláló, hozza a formát. A leves talán jobb, mint a második, de lehet ezen még javítani, meg hát van összehasonlítási alap.

20210917_130046.jpg

20210917_131236.jpg

Aztán megfigyelve az ajánlatot, kitudódott, hogy van „szpesöl offer”, hogy kb. nem sokkal kétezer felett (leves meg második) már van olyan, ami izgalmasan is hangzik, már nem menü, hanem „álákárt”, de attól persze gyorsabban, heti ajánlatban, mérsékelten mennyiért is…

Ebben pedig kínálnak „Pho” levest. Aki tudja mi ez a csoda, annak rögtön beindul a nyáltermelése, meg chimichanga, hogy Vietnámból egyből Mexikóba kössünk ki. Szóval a pho, az egy fogalom a vietkongok földjén, marhából egzotikus fűszerekkel, meg tésztával. Ahol értik, tudják, ott az valami szakrális pillanat, ha kanalazhatod. A chimichanga meg a texmex varázslata, a sombero tulajdonosok vitték a  receptet az USA-ba, hogy aztán mindenkit ezzel csábítsanak. Sikeresen. Marhahús lepirít, paradicsomszóssal, vagy inkább salsával nyakon önt, sok fűszer, sok boldogság, tortillalapok palacsintaformában, barnára sütve, sok sajt…

Jajj, értem én mit jelent a Viva Mexikó, még a mezcal, meg tequila nélkül is.  

20210920_121927.jpg

20210920_123315.jpg

Szóval, a Chloé ebédre összedob neked egy kis nemzetközit. Persze én vagyok a buta, hogy nem gondolkodom; levesben marha, akkor a másodikban már boci ne legyen, ugye Szobi Gyuszi? De sebaj, marhára kívántam mind a kettőt és nem is jártam rosszul. Persze a leves és a második is nagyon európai, nagyon szelíd, semmi csípős, semmi eltúlzott egzotikum, csak villant valamit, hogy a hét tengeren túl másképp is lehet a dolgokat főzni, értelmezni enni, te meg úgysem állnál neki otthon, mert azért itt nincs telefonos segítség, mint egy magyarosch pörkölt esetében, édesanyától. 

Befejezés…

Szóval összességében, vissza fogunk menni. Maradjunk annyiban, hogy a Chloé-ban ráadásul a kávé sem rossz, terasz is van. Amikor másodszor a hűvös bezavart, akkor mondjuk a cumci-cumci zenét lehalkíttattuk, de a pincérek kedvesek, segítőkészek. A nyíregyházi Chloé inkább négyes, mint hármas a menü világában, ha 10 pontos lenne a zsűri lapja, akkor valahol hét és nyolc csillagocska között. Ám ami furcsa, hogy alig volt vendég, kevesen voltunk. Nem tudom, van-e törzsközönség, ha igen, akkor ők most hol? Hogy a Tirpák fesztiválon pakoltak-e fel, vagy van még a hétvégiből, egyébként is.     

A bejegyzés trackback címe:

https://cardinalis.blog.hu/api/trackback/id/tr1016694838

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása