Tiszta udvar, takaros családi ház. Amolyan Kádár kocka, de igényesen felújítva, kibővítve, állapítom meg, amikor kiszállok a céges autóból. Szemben vele akácos, mögötte még zöldellő kukoricatábla. A vékony aszfaltút Kárpátalja felé vezet. Látom a Kaszonyi-hegy gyöngéd halmát. A határ egy köpésnyire. Amikor beléptünk a faluba a tábla büszkén hirdette, határőrközség. Egy mosolygós képű kutya fut a kerítés felé. Gizella a háziasszony kicsit megilletődve, zavarában mosolyog. Tizenöt éve nevelőszülő, de államtitkár még sose járt nála. Üdvözöl bennünket, kicsit csalódott, amikor kiderül, mi még csak az újságírók vagyunk. Az udvar felől grillezett hús illata csalogat, húzna befelé bennünket…

- Marci grillez – teszi hozzá Gizella, amikor látja, hogy remeg az orrcimpánk. – Marci 14 éves, imád főzni. Mindent, bármit – mondja nevetve az egyik lábáról a másikra álló nevelőszülő. Aztán megérkezik az államtitkár a kis csapatával. Gyakorlottan kezd beszélgetni Gizellával, aki azonnal beinvitálja a vendéget.

- Hogy hívják a kutyát? – kérdezi az államtitkár, akinek épp egy rongylabdát hoz a négylábú, szinte mosolyogva, közben majd feldönti a vendégeket.

- Rudinak! Jámbor, kedves kutya. Imádjuk – mondja a cserfes, széparcú 15 éves Piroska, aki közben kiszalad a házból. A lány közvetlen és fogszabályzós kamaszlány. Nem ijed meg az árnyékától, elégedetten hallgatja, hogy a nevelőanyukája arról beszél, ősszel a naményi gimnáziumba megy, meg szépen énekel és zongorázik.

- Hát a szolfézzsal azért meggyűlt a bajom – teszi hozzá, őszintén.

A teraszon, egy tekintélyes méretű gázgrill mellett egy jó kötésű, pirospozsgás kamaszfiú áll.

- Ő a fiúnk, Marci 13 éves. Szeptemberben a nyolcadikat kezdi. Tanulni ugyan nem szeret, de főzni-sütni annál jobban! - mutatja be Gizella.

Marci sebtében megforgatja a csirkemelleket, megtörli a kezét egy konyharuhában és bemutatkozik. A húsok megsültek, egy tálra halmozza őket. Ügyesen kiszámolta, mikor lesz kész a finomság. Az államtitkárt a házba invitálják. Jól is teszik, bent kellemes hűvösség és egy nagy terített asztal várja.

Az államtitkár kérdezősködik. A srácok várják-e az iskolát.

- Hát én nem – mondja Marci. – Legfeljebb a haverokat szeretném már látni.

- Ide jársz a faluba? – kérdezi Fülöp Attila.

- Nem, a szomszédba, Csarodára.

- Hát Marcink mindent csinál, csak tanulni ne kelljen – fűzi hozzá Gizella, - de Piroska jól tanul. Gyermekpszichológus szeretne lenni.

- Komolyan? – csillan fel az államtitkár szeme.

- Igen! Én szeretek tanulni és várom is, hogy milyen lesz a gimnázium! – mondja és közben egy percig sem hervad arcáról a mosoly.

- Nagyon szépen énekel ez a lány! Meg kell hallgatnod, államtitkár úr – veszi át a szót a térség országgyűlési képviselője. Neki volt már szerencséje hallani a tehetségét. Tilki Attila addig kapacitálja a kisasszonyt, hogy belemegy énekel valamit a vendégnek. A szobájába invitálja a kompániát. Bent tisztaság, rend, fényes parketta, meg egy pianínó.

- Ezen is játszol? – kérdezi az államtitkár.

- Persze! – teszi hozzá a lány és már ül is a hangszerhez. Nyitja, és egy Ed Sheeran sláger szólal meg az ujjai alatt. Majd belegabalyodik. Nem bánja.

- Rég játszottam! - mondja és majd kicsattan a boldogságtól.

- Énekelj már valamit nekünk – kérleli ismét Tilki Attila.

- De mit? – kérdez vissza tanácstalanul.

- Ami csak eszedbe jut.

- Hát jó! - A lány ekkor kiáll a szoba közepére és belekezd. Mélyre szívja levegőt és felcsendül A csitári hegyek alatt… De nem akárhogy. Úgy fújja, mint egy képzett népdalénekes, úgy énekli, hogy attól hevesebben kalapál a szív, és nagy gombóc lesz az ember torkában. Meg hát ilyen is az ember párásodik is a szeme ebben az augusztusi forróságban.

- …azt hallottam kisangyalom, véled esett el a ló… - fújja a kismadár, akit egészen pici kora óta nem a vér szerinti, hanem nevelőszülők segítik az élet nevű göröngyös úton.

- Amott látok az ég alatt egy madarat repülni… - és nézzük ezt a kismadarat, nézzük ezt az énekes kismadarat, aki boldogan fújja nekünk, aki gimnáziumba készül és gyermekpszichológus akar lenni. Hát így legyen, mondom magamban. Hát, így legyen. Legyen gyermekpszichológus az, aki maga is tudja az, milyen ha az ember talán onnan kap szeretetet, ahonnan maga sem remélte…

- Hát te Marci, mikor kezdtél el főzni? – fordul az államtitkár a fiú felé.

- Negyedikes koromban! Egyszer hazajöttünk és mi akartunk főzni valamit anyunak – feleli.

- Az volt a turbóleves, mert mindent is raktunk bele – kacag Piroska.

- De egész ehető volt, már az is – veszi védelmébe a gyerekeket, nevelőanyjuk Gizella.

Amikor arról kérdezem, hogy miért döntött a "hivatás" mellett vesz egy nagy levegőt.

- Szerettünk volna még gyereket, de kiderült, hogy nem lehet, így aztán belevágtunk. Nem könnyű, de nagyon szép feladat – sóhajtja.

- Egyre több a nevelőszülő az országban – fűzi hozzá Fülöp Attila. A kormány szándéka, hogy minden állami gondozott gyermek családban nőjön fel – szögezi le. Jobb az úgy, ezt mi is látjuk. Bólogatunk is. Veszünk egy nagy levegőt. Elbúcsúzunk a gyerekektől, nevelőszülőktől. Az úton hazafelé magamban dúdolom;

Amoda lent van egy erdő

Jaj de nagyon messzi van

Közepibe, közepibe két rozmaring bokor van

Egyik hajlik vállamra másik a babáméra

Így hát kedves kisangyalom tiéd leszek valaha…