Képes-e megihletni a borsóleves? Ahogy jóságosan úszik benne a zöldellő borsó, mint apró élő bolygók. Édesapám mértanilag kimért, karalábé- és sárgarépa kockái. Ha választanom kellene, nokedli szeretnék lenni. Ez az amorf, sárga csokornyakkendő, a liszt és a tojás állandó szerelme. A tészta - migráns nevén a  pasta - készítése, olyan mint a teremtés és még attól is több. Isten és ember közös alkotása. Jól kell tartanom a tyúkot, mert nem lesz elég sárga a tojás sárgája, imádkoznom kell a jó búzáért. Legyen elegendő napfény, kellemes, kalászérlelő meleg. Időnként égi vizek. A nagy viharok kerüljenek el. Legyen kedv, társ. Jó deszka, erős kéz. Ne legyen fáradtság a gőzölgő víz felett szaggatni a sárga „csokornyakkendőket”…

Wild…

Reese Whiterspoon nyakába vesz egy nagy hátizsákot és nekivág a PCT-nek. Annak. Te sem tudod? Nekem is utána kellett nézni. A Pacific Crest Trail https://en.wikipedia.org/wiki/Pacific_Crest_Trail nevezetű irgalmatlan Észak-amerikai túrának. Csupa önreflexió, csupa lemondás, csupa lelkizés. Nem a hátizsákba látunk, hanem Cheryl Strayed életébe. Kaleidoszkóp. A nagy hátizsák, nyom, súrol, kisebesít. Csípőnél, háton, vállon. De a test sebei és az irgalmatlanul megrakott hátizsák súlya eltörpülnek attól, amit ez a nő a lelkében hordoz. Az apja egy agresszív állat, az édesanyja egy földre szállt angyal. És ahogy lenni szokott, nem az agresszív állat távozik hirtelen az élők sorából. Az édesanyja lesz végzetesen beteg. Cheryl képtelen elengedni az édesanyját. A film aprólékosan mutatja be, miért nem megy. Ügyes filmes eszközök, jó színészek. Kellemes és fájó jelenetek váltják egymást. Mintha egy mikroszkóp alatt látnánk egy családot. És működik az empátia, ki ne érezte volna úgy, hogy minden, amit tud, ami a szívében megdobban, az valahogy ne lenne összefüggésben a fantasztikus, pótolhatatlan, egyetlen édesanyjával. A filmbéli érzékletes köldökzsinór nő és lánya között még akkor is tart, amikor az anyja már távozik. Cheryl a szex, a drogok rabja lesz, de mint egy felkiáltójel, minden egyes döntésénél megjelenik látomásaiban az édesanyja. Nem képes kitörölni emlékeiből. Elsétál mellette. Rosszallóan néz, amikor a pokolba gurul a lánya. Főhősünk egyik nap aztán eldönti, nem mehet tovább ki kell lépni a heroin és a válogatás nélküli kúrások antivilágából. Ebben ex-férje, a nagy, de megtört szerelem is sokat segít neki. Ahogy a túrán is ő az, aki mindféle küldeménnyel ellátja a volt asszonyát. A poklokat megjárt nő utolsó kísérlete ez. Gyalogolni. Kimenni a világból. Át sivatagon, hegyen-völgyön évszakokon át. Menni addig, amíg fel nem tudja dolgozni a történteket, szembe nem tud nézni magával. Lehet vállat vonni a film közben; kit érdekel egy amerikai picsa picsogása? Lehet fájdalmasan, nagyokat sóhajtva végigülni. Eltakarni a szemünk, amikor lovat lőnek le vagy, ahogy a kiválóan játszó Laura Dern, az utolsó jelenetében valóban egy halottra hasonlít… Egykedvűen bámulni Reese Whiterspoon smink nélküli arcát, esetleg férfias rajongással bazsalyogni többször is megvillanó, lányos mellein. Törékeny testén. Elmélázni azon, miért ő a producer és a főszereplő egyben? Hogy vajon a könyv alapjául szolgáló, önéletrajzi ihletésű bestseller jobb-e? Mindezeken túl, valahogy mégis tetszett a film. Pedig nem lett megváltó. Nem lett felemelő. Hiába ott a vissza-visszatérő róka. A számtalan idézhető mondat. A Kis herceg kellékek. Hiába van megváltó last sentence. Ám ettől még nem elég hatásos. Van egy nő, aki pincérként az étterem hátsó bejáratánál két vendéggel is dug, egymás után, csak úgy ledéren, de halálosan megijed, amikor a hegyek között kódorogva, egy vadász szemet vet rá. Persze a jellemfejlődés… Ám valahogy mégis, írnom kell róla. Írnom erről az eltévelyedett nőről, aki bestsellert faragott abból, hogy nem tudta elengedni az anyukáját… Van ebben a nőben valami nagyon is esendő, túl pszichológusokon, egyszerű képleteken. Valami nagyon is emberi és a film néhol sprőd valósága a kegyetlen őszinteséggel flörtöl. Persze ettől még nem jó, de finoman ráhangolódva fogyasztható.

Nyírségi vágta

Ez lesz az önéletrajzi ihletésű könyvem címe. Ne mosolyogjatok. És nem lovakról fog szólni. Ettől még lehetnek benne lovak, tehenek, kutyák és macskák. Lehetnek benne kommunisták és rendszerváltók. Egy történelemkönyvekbe költözött világ. Szekrények belsejébe írt versek. Nevetve elrontott életek. Csálén megkötött nyakkendők, sok por, sok sűrített tej. Puha kifli, Túró Rudi… Lehet benne csókjelenet. Szex után a plafon foltjait bámuló tétlenség.

 Post coitum omne animal triste est.

Kell benne lenni Tiszának, tengernek. Medúzának és csigáknak. Gyerekeknek, akik egyetlen júliusi éjszaka lettek felnőttek. Lányoknak, akiknek a könnyei súlyos igazságokat, ráolvasásokat és bűbájos nyomelemeket tartalmaztak.

Csak az élet tanít meg írni. Nem adomány ez. Vagy talán mégis. Ha feltételezzük, hogy az isten minden mozdulat és gondolat mögött áll és ebben a fény-árnyék játékban, minden egyes lépés, mint a sakkasztalon meg lenne tervezve, csak akkor hinném el, hogy adomány… Akkor most tegyük fel, ami most éppen megjelenik a „papíron”, az valójában nem is én vagyok, hanem az isteni akarat. Állj meg hát. Gondolkodj el. Mi mozgat? Miért írsz?  A legyen meg a te akaratod, vagy a te sekélyes akaratod, hogy egy szürke reggel másképp nézhess a tükörbe? Te vagy a kérdés, esetleg a magyarázat? Apró betű, vagy vastagon szedett kezelési útmutató? Mi vagy Te? Egy kusza kézzel írt betű, vagy indigós házi feladat. Írd le százszor; tehetséges vagyok, nagy író leszek. Aztán állj fel és nézz a lenyugvó nap fényébe… Nevetni fogsz; semmi vagy. A semmi ága.

Az én történetem egy békalencsére van leírva. Egy nagy zöld békakirály, minden este azt olvassa lefekvés előtt. Furcsa ízlése van. Kényes, nyálkásbőrű, széles szájú béka ő. Kicsit magányos és nagyon különc. Már gyermekkorában sem szerette a rántott szúnyogcombot. Váltig állította, hogy a közepesen sült marha az étel. Vaskos villányi borral. Kopárral. Az esőt szerette, de a kuruttyolást megvetette. Egyszer egy nőnek, akikről azt hitte élete párja, felolvasott a békalencséről. Az nagy szemekkel nézett rá és szinte látszott, hogy minden bőrsejtjén szívja magába a levegőt, annyira furcsállja ezt az agg királyfit. 

Végzet

„Ha egyszer újra ebihal lehetnék, ember fejlődne belőlem!”- mondta mélán, de meggyőződéssel. Azt mesélik import békacomb lett belőle és egy 3 Michelin csillagos étterem bambusz-vágódeszkáján végezte. Nyúzás közben sem ejtett könnyet…