Furcsa év volt, de valamikor csütörtök kora este véget ért. - gondolta magában, miközben öles léptekkel indult neki az éjszakának. - Ez az év nem a naptárhoz igazodott. Ez a fura, fantasztikusan lármás és a maga módján különleges év döbbent némasággal ért véget. - mélázott. Eleinte gyűlölte a csöndet. Várta, hogy valami történjen, de semmi sem történt. Ment a csillagok alatt, akik magukhoz szívták a bűneit és most itt lépdel meztelenül a hidegben. A bamba megfagy. - erősítette a megnyúlt lelkét. - Aki ellenben élni akar, az most fogja magát, új ruhát sző, fát gyűjt, begyújt, halkan hisz, csöndben remél, némán szeret. Nagy, fényes csengőt gyárt a kapujára, hátha mégis egyszer, valamikor szükség lesz rá…