Miközben a hőség kellős közepén raktam tüzet egy kőhajitásnyira Tiszától, eszembe jutott egy május végi kaland Tokajban. S mielőtt belekezdenék, egy picit ápolom még a kétségeimet, apróbb kitérőkkel. Mert egyszerűen rettegek attól, hogy az a néhány meg nem írt éjjelen kívül tulajdonképpen nem vagyok több. Nincs kiábrándítóbb, mint néhány lázadó éjjel után, ülni egyedül egy csillagfényes éjszakán és belátni, semmi kis, vidéki lufi vagyok, ami a hosszú nyaraktól lassan, lágyan, impotens módon leereszt.

Nosztalgiáról

A nosztalgiáról néhány napja azt írtam, tiszta pornó. Nem több mint a megszépített múltból ollózott, propagandafilm: a tegnap kevésbé volt nehéz, rossz szájízű és beteges. A nosztalgia persze önvédelem, füllentett (pszeudo)megváltás is, mert a szeánsz során erősebbek, szebbek, okosabbak leszünk. Ám a nosztalgia lelke félelem. Félelem attól, hogy nem lesz jobb a tegnapnál, nem leszel több attól az embertől, aki a mátészalkai művelődési házban kétszer is, az 1992-es ki mit tud? válogatáson, meg egy középiskolai tehetségkutatón is a mennyországban érezte magát...

Benne lenni nyakig...

Most már persze inkább a házasságokról kellene írni. Nem nőkről, hanem anyákról, akiket ha elhanyagolnak, parlagon hagynak, megaláznak  úgy néznek ám az el nem kötelezett férfiakra, mint kiéhezz nagymacskák a szavannán békésen legelésző antilopokra. El kell kapni, bele kell harapni, meg kell ragadni, fe kell falni...  

Fura, amikor körötted, már mindeni házas, elkötelezett, megfontolt és persze átkozottul belefáradt a hétköznapokba, frusztrált és válásra készülő, akkor szinte elvárásként jelentkezik, hogy fejest ugorj a konvenciók fekete és forró szurokjába.

Az elkötelezettek a cél érdekében ellenállhatatlan lépvesszővel csalogatnak. Hozzák a fodros combú, cuki gügyögő porontyokat. A szőke, nagy szemű, csak eleinte félénk lányokat, a kiskopasz pucásokat, hozzák a karon ülő angyalokat, akiknek elég az ajkukat bekenni jégkrémmel, hogy azt higgyék ez már a mennyország.

Nincs más lehetőség, még egy hideg sör a hűtőből. Kint a teraszon összemosódik panaszos szülő litániája és a lövöldöző gyerekzsivaj. A sör hideg. Mögéd lopódzik valaki. A Valaki. Akinek az érintésétől is. Aki nem bánná. Bújik. Súg. Leizzadsz. Magyaráz. Tudod. A babázás nem csak a kiváltságosok játéka. Mondom a sör hideg, mint a gondolat. Olyan ésszerű, olyan banálisan egyértelmű. Közhely. Ekkor nagyot fortyan a vaddisznópörkölt. Látod, még ő sem szeret magában lenni...

A főiskolás barátok. A léhák. Hosszú autókkal, és szigorú sváb nejekkel jönnek. A gyerekek mellett szeretetéhes kiskutyák. A barátok, akik most már inkább szülők és idegenek hajtogatják a gyerekágyat, a kutyapelenkát. Tápszerekről, nőgyógyászokról, meg oltásokról folyik a felelősségteljes párbeszéd. Nem osztanak lapot. Kortyolom a sört. Outsider, stranger vagyok. Legszívesebben félrehúznám ás megkérdezném a szobatárs komát, te vazze ugye neked is megvolt a "celofános" Hédike '98-ban?

A poénból csak egy kéjes mosoly marad az orrom alatt. A tuzséri almapálinkát kiveszem a mélyhűtőből. Szorítom, nem ártott neki. Nem fényérzékeny. Nem hunyorog, mint jómagam, amikor látom, hogy a kutya, a kellék, a gyerekágy, a gyermekneveléstől ideggyenge nej éppen kiszorít a világomból. Vagy inkább belekényszerít az ő világába? Abba a világba, amiről nekem eddig legfeljebb csak elképzeléseim voltak. Harminc fölött valóban pelenkaszagúvá és tv- sorozat függővé válik a világ???  

Végig azon morfondírozol, van-e különutas játék, megoldás. Problémamegoldás. Kikerülni a gyermekcsinálás, 9 hónapig várakozás, izgulás, aztán nem alvás, felelősségtudat plántálás, lassú halál, másnak (gyerekemnek) élek átkozottan savas, húsodat, izmaidat maró közegét.

Kellene egy jó szolgáltatás. Mondjuk lehessen társat, pulyát egyszerűen rendelni a neten! 120 hónapos áru-visszaküldési lehetőséggel. Tessék elképzelni! Netes katalógus. Kellemes tanácsadó, aki a leány-,legénylakáson megjelenik, aztán rendelés, bankkártyás fizetés. Ha mégsem válna be a feleség, túl sokat sír, agresszív gyerek, akkor visszaküldeni a gyártónak, forgalmazónak. 

Itt tartok, képzeletben rendelek, ebben a pillanatban négykézláb, bekúszik a  képbe az egyik rokon, jajjmegkellennniolyanédi kisfa. Néz rám a linóról. Néz rám azzal a fura, kispulya alien-tekinttel. Nagy fej, hatalmas szem, aránytalan test. Leonardo hangosan röhögne. Esetlen, a tappancsán nyoma sincs még a hajlatnak. Néz és mosolyog azzal  két hófehér fogával, meg a rózsaszín ínyével. Hát ki vagyok én, aki megszakíthatom a  sort? Hát ki vagyok én, hogy ki akarok maradni ebből a nagyszerű papás-mamás, babás játékból? Ez van ebben a mosolyban. Kódoltan műsorszórás. Ez a nehéz és kellemetlen kérdés.

A premisszák igazsága és a végkövetkeztetés

Rekken a nyár. A rigók a kertben fiókának gyűjtik a rovart. Nekünk fütyülnek: Csináljatok sok gyereket!!!   

Ps: a na de hol van a tokaji kaland?