Romantikusan

Kisördög. Nevezd csak így. Ezer éve így hívják. Ha ki akar bújni, ki is fog. Kisördög. Egészen apró. Eddig ott lapult az idegek, szövetek mélyén. Lassan mint egy tengeralattjáró örökké álmos matróza szunyókált az andalító 37 fokban... Néha elámulva keresztül-kasul járta szív a üregeit. De csak úgy, mint egy amatőr barlangász, akit lenyűgöz a mélység, de esze ágában sincs hosszú éjszakákat tölteni a Föld gyomrában. Most meg egyszer csak rácsodálkozik a világra? Van ilyen?

Betépve

Nagy flash! Szól a zene, a tömeg vazze', hullámzik, mint a tenger. Táncolunk. Egyszerre, homokban, levegőben. Kis kastélyokat látok. Apró szívű kastélyokat, melyek megnőnek. Tudod mit, ha nem öregednénk meg, akkor egy idő után semmi értelme nem lenne ennek a  fene nagy politikának, meg a világmegváltást hazudó ideológiáknak. Elveszítené az értelmét, konvenciók és társadalmi szabályok szerint éljni. Nagy flash lenne: Mint egy hatalmas buli, ahol a cucctól, a boldogsághormonoktól, a zenétől na meg az egyesülés vágyától úgy nyílnak ki az emberek, mint a mennyország kapui...

Rátalálva

Kinek a hangján szólsz hozzám? Ki vagy te Méz-Szirén? Láttalak egy tóban. Láttalak fent a Tátrában egy tengerszem partján. Napoztál a telihold fényében. Csupa giccs. Nem tudom másképp leírni. Csupa giccs, ahogy sóhajtozni kezdtek a fenyők. Lassan sustorgott köztük a szél. Az volt a végső koncert. Álltam és bámultalak... A legszebb verset, akkor kezdtem el megírni... Azt remélem, te fogod befejezni.