Pintye nagyapámról nincsenek emlékeim. Nem is lehetnek. 1974-ben halt meg én pedig 1976-ban születtem. Amit tudok róla az kétarcú. Édesapám beszámolójából egy nagy formátumú egyéniség bontakozik ki, míg a család más tagjai finoman szólva sem elragadtatással nyilatkoznak Pintye Jánosról.
Amit biztosan tudok, kék vér (világoskék, kisnemesi-) csorgott az ereiben és valami oknál fogva fekete bárányként tartották számon a családjában. A század összes vihara megtépázta, megcibálta. Kétszer nősült, négy gyermeket nevelt fel, két fiút és két lányt. Iparos ember volt, bérelt malmot, termény-takarmány nagykereskedéssel bírt Nyírbátorban. Még a 18. században született, kereken 1900-ban.
(most jut eszembe az analógia az Óceánjáró zongorista balladája című filmmel, ahol a hatalmas hajón talált gyermeket, jobb híján színes bőrű nevelőapja Novocento-nak nevezi el, mivel a magára hagyott árva is az évszázadforduló küszöbén látott napvilágot)
Szóval a monarchia polgáraként segítette a világra a bába, Hajdúböszörményben. 1919-ben már a Kun Béláék szervezte Vörös Hadsereggel harcol a románok és a csehszlovákok ellen. Június 9-én ott van abban a csapatban amely jókorát harap a csehszlovákok által megszállt Felvidékből és egészen Bártfáig jut az ősi magyar földön. Nem szívleli ugyan a kommunistákat, azonban még az ördöggel is hajlandó szövetkezni a haza védelméért. (Kibukkant belőle Bocskai hajdúinak sűrű vére!)
A Horthy rendszer alatt nagyapa kemény munkával jómódú iparos-kulákként éli az életét. Egy meseszép nőt vesz feleségül, aki két gyermekkel ajándékozza meg. A családja jólétét majdnem a háború végig megőrzi, azonban élete első nagy traumáját a felszabadító szovjet katonák miatt éli át. A féltve szeretett feleségén orosz katonák úgy tesznek erőszakot, hogy a törékeny nő belehal a sérüléseibe. Minderről már akkor értesül, amikor hazaszökik a frontról. Tőrzsőrmesterként Tokaj után egyszerűen leugrik a vonatról. A vagonokban az oroszok elől menekülő katonákat szállítanak, ő meg úgy dönt egyszerűen hazasétál. Tiszanagyfaluban egy ismerős molnárnál ledobja az egyenruháját, civil gúnyát kap és egy lyukas kupával a kezében egyszerűen hazasétál nyírbátorba.
Nagyapa két félárvával marad magára. 1946-ban nősül újra. Ekkor veszi el a nagymamámat, a nyírbátori csendőrkapitány hosszú, barna hajú, csendes lányát. Asztalos Erzsébet 10 évvel volt fiatalabb az akkor már sokat próbált férfinál. A tüzes vérű, apró termetű, hirtelen természetű ember ellentéte volt, a halk szavú, gondoskodó lánynak, aki már csak azért is volt csöndes teremtés, mert korán elveszítette szeretett édesanyját.
Még ebben az évben gyermekük születik; Erzsébet, majd két év múlva jóapám, István József.
Nagyapám élete második traumáját a kommunisták okozzák. A módos, iparos emberért 1949-ben egy fekete terepjáró érkezik. Rákosi kutyái koholt vádak alapján (állítólag nem tett eleget a beszolgáltatási kötelezettségének és éjjel búzát őrölt a malmában), a szegedi Csillagba hurcolják. Minden vagyonát elkobozzák. Hogy szebb legyen a sztori, a vérveres végrehajtó a zsákmányolt pénzzel külföldre szökik. A 70-es években még egy képeslapot is küld a családnak, Svájcból… Nagymamám négy gyermekkel marad magára. A szomszédoknak, a falu jó szívének köszönheti, hogy nem halnak éhen. Nagyapát egy év múlva szabadon bocsátják.
Élete innen kezdve szélmalomharc, megbélyegezve, mindenétől megfosztva igyekszik új életet kezdeni. Munkát nem kap, földből él, ebből igyekszik eltartani a családját. Apám elmondása szerint gyermekkorában sokszor még a szilvaszemeken is összevesztek. A rántott húst hírből sem ismerték. A mai napig sem szerette meg. Az öreg kínlódva, küszködve új életet kezd. Összebarátkozik a helyi pártitkárral, gyakran isznak együtt, énekelnek, összekacsintanak. Nagymamám egyszer csak munkát kap. A nyírbátori tanácsházán, takaríthat a kommunisták után a polgári iskolát végzett, finom lelkű nő. Miután Rákosiékat is eltakarítják legalább a gyermekek esélye javul. Mindegyiket gondosan taníttatja nagyapám.
Hogy miért mesélek most róla? Hát a múlt héten Fekete Gábi barátom nagymamája látott engem az RTL Klub Híradójában. Amikor Gabi látogatást tett nála, azonnal mesélni kezdett Pintye nagyapámról és nagymamáról.
- Rongy ember vót annak a nagyapja, fiam – kezdte a mesélést és közben sokszor csóválta a fejét – rongy ember volt. Dédapáddal ha leültek nem vót az a büdös pálinka, amit ne ittak volna meg. Ezek ültek, ittak és beszéltek. Rongy emberek vótak. Ennek a Pintye fiúnak a nagyapja egy alacsony ember vót. Szigorú ember, kevély ember, büszke ember. Inni azt szeretett, mint a dédapád. Olyan torkuk vót, hogy a vitriolt képesek lettek volna egy húzásra meginni. Na de a nagyanyja az szép nő vót. Finom asszony. Olyan kontyot te még nem láttál, mint amit az a fején hordott. Ha kibontotta a haját a derekáig ért. Jaj de sokat panaszkodott szegény teremtés amiatt a rongy ember miatt… Istenkém…
Ismerve nagyapám keserves életét, hányszor állt fel a padlóról, hányszor kényszerült mindent újra kezdeni, megértem, hogy nem bizonyult mindig és minden körülmények között kifogástalan jellemnek. Apám néha nevetve mondja, ha az öreg megbolondult menekültek előle és a kutyaólban töltötték az éjszakát. Meg az is mondja, amikor Pesten tanult a fele nyugdíját felküldte neki, hogy nyugodtan tanuljon, semmiben ne szenvedjen hiányt. Azt is meséli, papónak volt egy kistraktorja, amikor a kelleténél több időt töltött a kocsmában, már messziről lehetett hallani, hazafelé tart. Ugyanis nem tudta a gépet egyesből kettesbe kapcsolni és bőgette a masinát, ami az isten szerelmére sem akart gyorsabban gurulni.
Amikor lekászálódott a bakjáról ezt kiáltotta apámnak;
- Pista, hát nem bassza meg kutya, hát ezé’ taníttattalak. Azonnal csináld meg!
Gabi nagyanyja azt is hozzátette, mert hírből már halott rólam, volt kire ütnöm, na meg persze Gabinak is. A mama ugyanakkor azon is eltöprengett, milyen nagy az isten kegyelme, egy régen köttetett barátságot az unokáknak, dédunokáknak ajándékozott...
