Diary of Cardinalis

Cardinalis szerint...

Mert kukaceledelnek születtünk...

2020. július 06. - Cardinalis

Morricone halála napján... 

Megyünk. Széllel szemben. Jégesőben. Megyünk. Önszántunkból. Koncentrációs táborokba. Munkatáborokba. Vágóhídra. Szibérába. Hősi halálba. Megyünk háborúba. Megyünk mert az égből dühödt angyal dobol. Megyünk és ránk omlanak Jerikó falai. Megyünk Gomorrába áldomásozni, amikor kénköves eső hullik. Megyünk fürödni, amikor megérkezik az özönvíz-cunami. Megyünk bányák mélyére, hogy omlásban bent rekedjünk, hogy a sújtólég ítéljen felettünk. Megyünk minden nappal a dudvával benőtt, elfeledett temetők felé. Megyünk fekete ruhás menyegzőkre. Megyünk oda, ahol ember nem járt, ahol az atomok is fáznak. Megyünk Tiszának, forró gázóriásnak. Megyünk, rohanunk, futunk, vágtázunk, loholunk, lihegünk és izzadunk, fájunk, sírunk. Rohanva szeretünk, szaladvást csókolunk, gyereket állva csinálunk, ahogy a lovak esznek. Meg nem várjuk míg a bor kiforr, míg a tenger fel nem melegszik. Meg nem várjuk, míg utánunk kiált a szerelem. Elmarjuk az utánuk nyúló ölelést.

Aztán a poklok legalján sírunk. Sírunk. Vénen. Őszen. Görnyedten. Már csak akkor imádkozunk. Már csak akkor szeretünk, már csak akkor vagyunk cseppet emberek…

Uram, ha képedre teremtettél minket… Ha természeted is belénk csepegtetted, akkor hol az igazság, hol a békesség és legvégül maga-magam siratva, hol van a szerelem?     

  

A bejegyzés trackback címe:

https://cardinalis.blog.hu/api/trackback/id/tr6915984570

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.