Life is fine; országos éttermi hét-próba tokaji újonccal

Ha azt kérdeznénk meg, hol lakik a valamiféle fájndájning Tokaj és vonzáskörzetében, akkor a profik Mád felé mutogatnának. Ott van miből válogatni, bőven, de ha az Nyíregyházától messze esne, akkor titkos favoritként szoba jöhet a tarcali Degenfeld, meg az útszéli (ebben az esetben csak földrajzi fogalomként, hiszen a 37-es mellett pompázik) Sárga borház is.

Hogy Tokjában mi van? Erre sokáig nyekergés volt a válasz. Csárdák, éttermek, de a „kézműves” forradalom még nem érte utol a borvidék névadó települését. Egyébként is, bevallom nagy barátja vagyok a magyaros csárdaéletnek, ha jó, ha házias, ha nagymamám, édesanyám főztjét idézi, ha van benne spiritusz, minőségre törekvés. Például egy kisbográcsban tálalt, szürkeharcsával bolondított, emberes adag halászlé, az nekem akkor is csárda, ha most rámförmednek a séfek; újra lehet aztat gondolni! Újra hát, kábé annyira, ahogy ezt Bíró Lajos teszi a Bock bisztróban, az Erzsébet körúton.

Így aztán mindig bátran ajánlom a Bonchidait, ha például haltepertőről van szó, friss alátával, közvetlenül a Tisza-partján, a nagyon póriasch, de mégis Tokajuniverzum közepén található nagyparkolóban…

A minőség záloga?

Tokajba egyébként a forradalmibb minőségre törekvés, szerintem a La Borral érkezett meg. Tessék ezzel a kinyilatkoztatás szerű, nagyon szubjektív mondattal bátran birkózni. Sőt! Tiltakozni! Ellent mondani! Szabad. Lehet, meg kell is, csak nehéz. A La Bor pont ott van, ahol lenni kell, az egykori „főtéren”, a katolikus templom, meg a patinás Rákóczi pince szomszédságában. Ott van, ahol minden történik, Tokaj szívében. Megnyerő külső, sokat ígérő belcsín és nem esik túlzásba, mert magát simán bisztrónak aposztrofálja. Nincs áhítozás „resztaurancia” felé, nincs nagy igénye, de a míves cégér, a szemnek jól eső, felújított épület, a blikkfangos, és könnyed módon klasszikus „koszt és kvártély” definíció jóleső melegséget, otthonosság érzést ígér. Mindkét szó a németből került a magyarba, de oly régen, hogy talán a fiatalok már felhúzzák a szemöldökük, ám a magam fajta olvadozik; okoschan vagyunk magyarok.

Újoncként az éttermi héten

A La Bor idén ráadásul úgy döntött, hogy feliratkozik a DiningCity, azaz a magyar éttermi hét kínálatába. Komoly nevek közé, újonckét. Ehhez persze arra volt szükség, hogy elfogadható, „reklámáron”, valami olyat kínáljon, ami bepillantást ad a minőségbe, képes a konyha keresztmetszetét, az igényesség ígéretét felmutatni. A La Borban most 4990 forintért álmodtak meg háromfogásos menüt. 

Leves vagy előétel, második, desszert. Elég is ennyi, ha jó. Bár a marhanyelv tatár, capri, mustármag, bergamott, pezsgőmártás, kovászos pirítós, meg padlizsán, kápiával, pizzakenyér és zatar (gyógynövényes fűszerkeverék) nálunk kimaradt, de kárpótolt bennünket a távol-keleti húsleves, meg a kétarcú kapros vajtök, currysrépa, színes céklatatár, csöpögtetett joghurt és sumac elbűvölő, egzotikus világa. Persze lehet azon merengeni, hogy Tokajban miért ennénk „pho” levest, de a másik habcsoda-leves annyira helyi is volt és annyira gyönyörkeltő, hogy attól akkor is boldognak kell lenni, ha éppen meteorzáport ígér másnapra az időkép! Csak tegyük hozzá, máskor azért a leves legyen forró, mint a babám szerelme, ehhez akkor is ragaszkodom, ha ez az elvárás a nyelvem hegyének égően, bizsergető érzésével járna. 

Tegyük hozzá, hogy a La Bor borválasztéka is remek. A friss furmintoktól kezdve, a remek fehér cuveé-k, mellett az édesszájúak is remek itókával párosíthatják az ételeket, de arra számítsanak, hogy decinként legalább hétszáz forintot fognak ott hagyni. Ám egyszer élünk, tessék még tölteni a Götz-ék, vagy éppen Balassáék remek nedűiből!

Marhául is tudnak

A főételek is szépre sikeredtek. Mert kell az is, hogy az ízlelőbimbóidat már a szavakkal is felizgasd. Beindítsa a fantáziád, a nyálelválasztásod, nagyokat nyelj! Ahogy a szexben is; az a férfi, aki képes egy nőt a szavaival megérinteni, az a kezével is meg fogja… ezt az olaszok mondogatják, közmondásszerűen! Így van ez az étlappal is barátaim az Úrban.

Mutatom is; fogas filé, sütőtökös édesburgonya krémmel, céklával, szalonnás kelbimbóval, chorizo morzsával, aszúszemekkel. Minden modorosság nélkül, ha most nem nyeltél egyet, akkor menthetetlen vagy! Ha pedig azt mondom, hogy csak a chorizo morzsák bizonyultak egy icipicit kemények az én fogaimnak, de az ízek meg úgy passzoltak, értek körbe ahogy a nagykönyvben, vagy azon túl is, akkor érted, hogy most délelőtt is kezdek éhes lenni. És akkor sietve szegezzük le, nem ez volt a legjobb főétel!

Mert a marha pofa és nyelv, zsályás nudlival, különböző gombák kíséretében olyan magasra tette a mércét, amit sokáig nehéz lesz megugrani. Igen, ez az, amitől muszáj lesz a La Bor, ez az a szint, amikor érezzük, otthon ezt nehéz lenne; a szaftos, könnyen málló hús, a zseniális nudli, ami anyukám zsemlegombócait idézte, meg ez a gombás álom úgy passzolt, úgy volt egyben, akár egy úriemberre igazított Boss öltöny. Persze mondhatnánk, hogy ne legyen már ördögszekér, meg semmitmondó sampinyon gomba, hanem legyen zempléni róka, meg vargánya, de akkor nem ilyen diétás árakra kell számítani... Belátom.

A konfitált kacsacomb, káposztás tésztával, szilvával, meg török mogyoróval is abszolút ütötte a mércét! Remekül sikerült. Kár, hogy a menüben kapható különleges pizzát senki sem kérte, ahogy kicsi csapatunkban nem volt vállalkozó a mentás-zöld teás, őszi zöldségekkel és kaporral spékelt ábrándosan hangzó rizottóra sem. 

Cukkerpakker

Az „i”-re a desszert tette fel a pontot. Itt éreztem azt, hogy a „szöveg” nem hagy elkalandozni. A meggyes-szilvás clafoutis, mák, illatos citrus krém csak vállhúzogatást váltott ki belőlem, de a mindvégig akkurátus Tóth Gábor, főúr azt javasolta nekünk, hogy legyünk bátrak; rendeljük csak, hozzáfűzve, hogy a számunkra ismeretlen „clafoutis”-tól sem tartsunk, mert az egyébként tejes pitét jelent és még szerinte is jól sikerült.

Bánja kánya! Kértük, de azért lenne szíves összehasonlításképpen az öt fűszer morzsákkal és furmintos körtével bolondított gesztenye mousse-ból is keríteni legalább egy adagot, hogy tudjunk összehasonlítani.    

Így lett aztán a desszertből álomvilág, mesés ízutazás, másik dimenzió, főként úgy, hogy a Kardos birtokról származó, a keresztségben Tündérmese elnevezést kapott, kései szüretelésű gyümölcsbombát társítottuk hozzá. De milyen jól tettük! Csak ücsörögtünk a bisztróban mégis csodás sétát abszolváltunk egy töppedt, botrytiszes szőlőfürtöktől nehéz mesedűlőben.

Konklúzió

A végén már csak mosolyogtunk. Az étel, a bor, a jólét derűje lett úrrá rajtunk, meg az az összekacsintó intimitás, hogy a személyzet is megkedvelt bennünket és éppúgy nevetnek a tokajitól egyre vaskosabb poénjainkon, ahogy mi, az összes széles mosolyunkkal.

Tokaj betalált, a La Bor magasra tette a mércét. Mindazt, ami az elmúlt hetekben bántott, a menük unalmas, szegényes, fösvényen takarékos, ötlettelen antivilágát képes volt feledtetni velünk. Olyan ez, mint amikor Szindbád a vizezett savanyú pörköltök és a csúnyácska kasszírnők és örömre csak pénzért képes, olcsó lányok világa után belecsöppen valami álomvilágba, ahol a nő okos, rafinált, szép, az étel pedig mesés és rendkívüli.

Találkoztam már ilyen párosítással. Tessék elhinni, van ilyen! Ahogy Tokajban is létezik minőség; (la)Borban az igazság! Tessék utánajárni!   

Ui: A La Bort bérlő Taskó Ádám úrnak nagy pacsi és kitartást kívánunk, hogy ne adja alább! Semmilyen körülmények között sem. Mi meg megyünk, hogy biztassuk, így tovább!