- Amikor egy nagypapa, az unokájával jött el hozzánk és azt mondták, hogy három napja nem ettek meleg ételt, kicsordult a könnyem…- mondja Szoboszlai Gyula, most tőle szokatlan módon, nem pergő nyelvvel és még most is el-elcsuklik a hangja. Majd hozzáfűzi; "- Nem tudjuk elképzelni milyen pusztítást végzett a földrengés. Petrinja óvárosában minden házat megjelölnek a statikusok, amelyik zöld „X”-et kap az nem sérült. Ilyenből van kevés. Bontásra ítélt piros „X”-ből azonban rengeteg. Az a szerencse, hogy a rengés nem éjjel történt, akkor az is lehet, hogy több ezer áldozatot szed a földmozgás" – mereng a Venesz-díjas mesterszakács.

Felesége, Enikő közben friss palóc levessel, meg toroskáposztával kínál bennünket. 

- Mit szóltál hozzá, amikor kiderült, hogy a helyszínen akarnak segíteni? – kérdezem tőle, aki szintén oszlopos tagja a Nyírségi Ízkirályok Egyesületének és általában férje minden őrült ötletét támogatja, vagy legalább is kedves mosollyal tűri.

NEM VOLT KÉRDÉS, HOGY VÁLLALJÁK...

- Tudtam, hogy igent fog mondani, amikor megkeresték a bajaiak! – feleli nevetve – Onnantól kezdve pedig be volt sózva. Látszott, hogy menni akar, belemászott a fejébe a gondolat. Egyszerűen szeret segíteni.

(Bólogatok az asztal másik felén. Enikő nem a levegőbe beszél. Magam is ezt tapasztaltam Gyuláról. Tavaly szó nélkül nyomott a kezembe egy nagyobb összeget, amikor egy család megsegítéséről posztoltam felhívást. a szerk.)

- Turcsányi Csaba, bajai barátom hirdette meg a kezdeményezést – veszi át a szót a mesterszakács. Aztán amikor gyűlt a tartós élelmiszer, egyszer csak felhívott, hogy nem lenne-e kedvünk főzni a földrengés áldozatainak, meg a mentéssel és helyreállítással megbízott csapatoknak. Én egyből igent mondtam, ahogy Cziránku István, Major Tamás, meg Szanyi Bandi barátom is. Összepakoltunk, vittünk, amit tudtunk, felszerelést, aprított zöldséget. Turcsányi Csabával a kiskunhalasi járványkórházban ismerkedtünk meg egyébként, hiszen ott is voltunk főzni.

A Nyírségi Ízkirályok szerdán hajnal négykor indultak Bajáról és 9 órakor már főzni is kezdték a 700 adagosra sikeredett babgulyást Nebojanban. A levesnek nagy sikere volt, helybéliek és tűzoltók is vitték tőlük, a hagyományos tirpák lapcsánkát azonban nem ismerték.

- Akadt, aki két szelet kenyér közé rakta, úgy falta – mosolygott Szoboszlai Gyula. – Vagy 700 darabot sikerült sütni, amikor megkóstolták jóízűen falatozták. Egyébként tucatnyi segélyszervezet munkatársa és számos önkéntes található a helyszínen. Akiknek lakhatatlanná vált a háza, azoknak konténerekből készítettek ideiglenes szálláshelyet. Áram már van a környéken, de a vízszolgáltatás még akadozik, hiszen a föld úgy elmozdult, hogy számtalan helyen okozott csőtörést. A néhány kilométerré található sziszeki kórház, 70 koronavírusos betegét is más egészségügyi intézménybe kényszerültek szállítani, pedig sokan közülük lélegeztető gépre szorultak.

MÉG LEJUTNI SEM VOLT EGYSZERŰ

Gyula közben arról is beszámolt, hogy az elmúlt napok csapadékos időjárása miatt a térséget kisebb-nagyobb árvizek is sújtják. A károk felmérése, a romok eltakarítása folyik, de csak a jó ég tudja, hogy a bontásra ítélt házak helyére mikor lehet majd újat építeni és a tél a horvát szomszédoknál sem kedvez az építkezéseknek.

- A horvátokról azt kell tudni, hogy rendkívül kedvesen fogadtak bennünket. Láthatóan örültek nekünk és azonnal segítettek, ha problémánk akadt. Például nem fért az egyik nagyobb edényünk a vízcsap alá. Sebaj, mondták! Néhány percen belül jött egy szerelő, átalakította a csapot, hogy nehogy ez legyen az akadálya az ebédnek! – folytatta a beszámolót a mesterszakács.

Majd hozzáteszi; "- Nagyon jól tettük, hogy vállaltuk az utat. Itt nem az volt a kérdés, hogy tudunk-e több száz embernek meleg ételt adni, hanem az, hogy a feltételek lehetővé teszik-e a munkát. Amikor délután rengeni kezdett a föld, akkor értettük meg igazán, hogy mit is éltek át a helybéliek. Életemben még ilyet nem éreztem! "– meséli nagy átéléssel a mesterszakács. "– Minden remegett, rezgett. Csak néhány másodpercig, de az akkor, ott egy örökkévalóságnak tűnt. Még a sátor alól is kiszaladtunk, nehogy ránk boruljon. Valaki azt mondta a helyszínen, hogy ez olyan 3-as, 4-es erősségű lehetett, aztán a híradásokból derült ki, hogy 5,3-asra sikeredett ez az utórengés. Csak néztünk, mint a vett malac egymásra!"

TARTÓS ÉLELMISZERT IS VITTEK

A nyírségi mesterszakácsok és a bajai mentősök főztjét jobbára a romok eltakarításával foglalkozó tűzoltók kapták meg, de természetesen a helybélieket is kiszolgálták.

- Este összepakoltunk és csütörtök éjjel kettőre érkeztünk meg Bajára. Ugyanis 24 órára kaptunk belépési engedélyt Horvátországba. A járvány miatt még a segítség is csak fegyelmezetten, szabályozott keretek között történhet. A főtt étel mellett több mázsa tartós élelmiszert is gyűjtöttek a barátaink, azt is sikerült a helyszínre elvinni. Ennek is nagyon örülünk!

- Ha vissza kellene menni, ismét vállalnád? – kérdezem Gyulát.

- Mikor indulunk? – mondja csillogó tekintettel, majd hozzáfűzi; "- Mindenkinek köszönetet szeretnék mondani, aki segítette az akciónkat. Ez nem csupán a mi dicsőségünk. Benne volt ebben a bajai önkormányzat, a mentős barátaink, számos vállalkozó, magánszemély is, hogy ez a „nem mindennapi főzés” ilyen jól sikerült. Szívet melengető érzés, hogy ennyi segíteni tudó és akaró ember él Magyarországon!"