Azon a napon a kis herceg elszámolt a végtelenig. Kétszer. De semmi sem történt. A napfelkelte is napnyugtának tűnt. Halomban állt a csokoládé mellette, de nem olyan volt az íze, mint régen. Rajzoltatott egy fekete rigót, de annak meg a füttye… Istenem a füttye, olyan semmilyen. A szikrázó nap fénye…
És összefolyik gyerekkor a tegnapi álommal. Meg emlékszem a paszulyra, amit nedves vatta alatt csíráztattam és tejfölös dobozban neveltem. Fura látni, hogyan nő meg az élet. Vajon beléd tudtam volna szeretni, ha már pólyásként is látlak? Lennék én Neked Tokaj, hol szelíden egyesül két élet folyója.…