Előhang napsütésre
Itt van. Vagy meg sem jött? Csak te akarod hinni. A szél hűvösen lebegteti a lelked. A fények, az árokszéli fűszálak a Bujtos-tenger sirályai, a kátyúba ömlő forró aszfalt, a lélek-orvosok és a szeplők azonban már tudják, amit te alig akarsz elhinni. Ott áll "Ő" az élet forgóajtaja előtt. Még feketében, de már mosolyog...
Megdöbbennétek, ha valaki idejönne és azt mondaná; gyerekek ez a mennyország? Ez minden, amit egy hideg, táguló világegyetem a törékeny életnek adni tud? Megdöbbennétek, hogy ez minden, - a szívet szétfeszítő szerelemtől a dicstelen elmúlásig - , ez minden, ami belefér a mennyország fogalmába?
Könnyű borok, megszentelt ételek jönnek. Előbújik Szindbád újhagymája. A rügyekben lakó kapkodó részegséget csak a hirtelen hűvösre váltó éjszakák képesek kijózanítani. Szól a zene a füledben, zsebre dugott kézzel, fütyülve mész, megnő a télen tömzsi nyakad és álmaidnak színt adnak a hormonoktól bolond éjszakák.
Ahogy öregszik a március, türelmetlenebb a Tirpák-tavasz. A pszeudóakácok még némán, önmagukba fordult torzóként imádkoznak, de a szomorúnak csúfolt füzek, ilyenkor hetykén, legényesen fordítják ki, vékony szálú csuhájukból a halványzöld szűrt. A tulipánok még dobverők, még csak tippelni lehet milyen színben gondolkodnak. Bizsergő, vibráló Tirpák-interieur készül, csendben. Jácintból, nárciszból, tulipánból.
Szeretem ilyenkor a bátor és rövid szoknyákat, a halvány pasztellszínbe öltözött, mosolygós nyíregyházi lányokat. Szeretem nézni, ahogy a télnek, ennek a sápadt despotának fügét mutatnak. A szívem ellenben már nem hagyom lengedezni. A szívemnek szigorú, monogám ütemet dobolok. Hiába van tele az éjjel kacsintó csillagokkal lassan belátom, meleget csak egyetlen, kegyes Nap adhat...
Nap-éj egyenlőség bizalmasan...
Hát akkor mindenki: isten hozott tavasz! Te mindig édes, te mindig éhes. Isten hozott bolond remegés, hangonként számolt vallomások, feszültség alatt szikrázó csókok, bordajárókából világba vágyó szívek! Isten hozott színekkel játszó, illatokkal bódító! Isten hozott bűnös fergeteg! Most bújnak elő a nyitott ablakból rebbenő sóhajok, zöld fűbe rajzolt ölelések, tulipános éjjelek. Rigókoncertes hajnalban indulok el. Mondd jössz-e velem?
Scorsese; Silence
Láttam a Némaságot. Katolikusként néztem. Nehéz, súlyos feladvány. Amikor azt valljuk, hiszem a szentek közösségét, éppen ezekre a mártírokra is gondolunk. Azonban 21. századi fejjel, Európában ez a magatartás szinte értelmezhetetlen. Amikor az élet értéke mindenek felett áll, amikor a szenvedés enyhítése a legfőbb cél, akkor ez a film felháborít és segélyért kiált! A miértek háborognak... Megerősít-e film? Segít-e film kereszténynek lenni? Őszintén írom, nem tudom. Hogy megérint, hogy elgondolkodtat, az biztos. Sokan lesznek, akik arról fognak beszélni, hogy ugye mennyi "felesleges" áldozatot követel a hit? És nekik is igazuk lesz. "Deuszu" útjait követve, lábnyomát fürkészve, legtöbbször csak ködben, elhagyatva, válaszok nélkül járunk. Boldog az, akinek megingathatatlan a hite, aki nem kételkedik. Aki bátran állítja; minden szenvedést vállalna. A legtöbben azonban csak Kicsidzsiróként vegetálunk abban reménykedve, hogy sikerül akár teveként is áthágni a tű fokán....
